KSH-elnök: Komplex, kiszámítható családpolitikára van szükség

A kormány tervei szerint a jövőben sarkalatos törvény rendelkezik majd a családok védelméről. A családpolitika sikerének egyik kulcsa a hosszú távú kiszámíthatóság – nyilatkozta a Családhálónak Vukovich Gabriella demográfus, akit Spéder Zsolttal, a Népességtudományi Kutató Intézet igazgatójával együtt a készülő javaslatcsomag néhány lehetséges elméről kérdeztünk.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
sarkalatos törvény
2011. május 25. hslaszlo

A kormány tervei szerint a jövőben sarkalatos törvény rendelkezik majd a családok védelméről. A családpolitika sikerének egyik kulcsa a hosszú távú kiszámíthatóság – nyilatkozta a Családhálónak Vukovich Gabriella demográfus, akit Spéder Zsolttal, a Népességtudományi Kutató Intézet igazgatójával együtt a készülő javaslatcsomag néhány lehetséges elméről kérdeztünk.


– Lényegesnek tartják-e a biztosítási jogviszony alapján szerzett támogatások (például GYED, TGYÁS) megjelenítését a sarkalatos törvényben?

– Vukovich Gabriella: Általában helyes, ha a családpolitika törekszik a családi élet, a gyermeknevelés és a munkavállalás összehangolásának elősegítésére. A gyermekvállalásnak ma az egyik komoly akadálya, hogy a gyermekes szülők, különösen az édesanyák nehezen találnak munkát, a munkáltatók inkább elutasítják őket, mint hogy családbarát megoldásokat alkalmazzanak. A szülők, az édesanyák munkaerőpiacon tartása fontos, amit elősegíthet egyik oldalról az, ha a gyermekekkel kapcsolatos juttatások munkaviszonyhoz vagy biztosítási (elsősorban nyugdíjbiztosítási) jogviszonyhoz kapcsolódnak, másrészt az, ha a munkaerőpiac családbarát. Ez utóbbi akkor valósul meg, ha a munkáltatók jól felfogott érdekükben erre törekszenek, vagy ha jogszabályok erre ösztönzik őket. A családi juttatások munkához kapcsolása természetesen nem zárja ki, sőt indokolttá teszi, hogy szükséghelyzetben bizonyos ellátásokat szociális, rászorultsági alapon kell biztosítani. Azt is jó megoldásnak tartom, ha a közvetlenül a gyermekeket megillető juttatások, támogatások az iskolához kötődnek: folyósításuk feltétele az iskolalátogatás, vagy fizikailag az iskolában jutnak a gyermekek ebédhez, uzsonnához.

– Spéder Zsolt: Véleményem szerint, aki gyermeket nevel, az a jövő generációi számára teremt lehetőséget. Ilyen értelemben a társadalomnak el kell ismernie a gyermeknevelésre fordított erőfeszítéseket. A gyermeket nevelő szülők így többel járulnak hozzá a közöshöz, ha a jövő kiművelt főinek felnevelését magukra vállalják. Utódokat nem csak magunknak nevelünk, hanem a jövőnek, ehhez pedig kiszámítható és biztos feltételrendszert kell megteremteni.

– A francia minta megmutatta, hogy a családi típusú adózás milyen kedvező hatással volt a demográfiai adatok alakulására. Ennek ismeretében érdemes-e a gyerekek után járó családi kedvezményt és az adóalapot csökkentő összeg mértékét a sarkalatos törvényben stabilizálni?

– V. G.: Mindenképpen érdemes. Miniszterelnök Úr egyszer régebben megjegyezte, érdekes,hogy ha valaki sertést nevel, arra kap támogatást, ha pedig gyereket, akkor nem. Ez természetesen nem szó szerint igaz, hiszen az iskoláztatás és az egészségügyi ellátás ingyenes a gyermekek számára, ugyanakkor valóban az a helyzet, hogy egy sor tevékenység költségeit  elismeri az adózás, míg a gyermeknevelését nem. Hogy a jövőben ezeket a költségeket számlával kelljen-e igazolni vagy sem, az már technikai kérdés, de megjelenítése valóban hasznos lépés. A családpolitika sikerének egyik kulcsa ugyanakkor nem egy-egy hatásos eszköz alkalmazása, hanem a hosszú távú kiszámíthatóság és a komplexitás: a francia családpolitika a gyermeknevelés szinte minden mozzanatára választ ad, támogatja, elősegíti mind a gyermekvállalást, mind a gyermeknevelést, mind a család és a munka összeegyeztetését, sőt a családok közös szabadidős tevékenységét is. A francia minta sikere emellett a kiszámíthatóságban is keresendő: hatvanöt éve ugyanazt az irányt képviseli..

– S. Zs: Számos pozitív minta található Európában: a francia mellett sikeres a skandináv vagy a holland rendszer is. Azt gondolom, minden ország példájából lehet és kell tanulni, de gondosan végig kell gondolni, mi az, ami a jelenlegi rendszerhez illeszthető. Ez persze azt is jelenti, hogy nem valószínű, hogy egy külföldi struktúra egy az egyben hasznosítható lenne Magyarországon.   Amennyiben valamit rögzítünk a sarkalatos törvényekben, akkor figyelni kell arra, hogy a többi változtatás is szolgálja ezeket a célokat. Franciaországban az adókönnyítések mellett egy kifejezetten rugalmas gyermekellátó rendszer létezik. Tehát az adórendszer átalakítása önmagában még kevés lenne, hiszen idehaza nem tudnák érvényesíteni előnyeit, ha eközben otthon kell maradniuk a gyermekkel.

– Az új alaptörvényben többször is megemlítik a családot. Indokolt lenne-e a sarkalatos törvényben külön definiálni a család fogalmát?

– V. G.: Nem könnyű eldönteni, mi lenne a helyes út, hiszen ha nem definiáljuk a fogalmat, akkor olyan együttélési formák is a családokhoz hasonló védelmet kérhetnek, amelyeket nem feltétlenül tarthatnánk érdemesnek arra. Amennyiben mégis megtesszük, akkor támadási felületet adunk, hogy szót emeljenek azok, akik kimaradtak a fogalomból. Praktikussági okokból ugyanakkor egy sarkalatos törvényben hosszú távra nem lenne egy rossz gondolat a konkrét definíció megjelenítése. A család rövid megfogalmazása pedig az emberek érzelmi és vérségi együttélése lehetne. Ebbe ugyanis beleférnek a még, vagy a már gyermek nélküli párok is. Fontos ugyanakkor, hogy a különböző generációk tagjait is a család részének tekintsük. A vérségi és érzelmi kötelékek, a hagyományok átadása mellett az öregedő társadalom velejárójaként egyre gyakoribb, hogy a nagyszülői, dédszülői generáció a család gondoskodó támogatására szorul, de ők is támogatják a gyermeknevelésben a szülőket.

– S. Zs.: Rendkívül nehéz kérdés a család definiálása, hiszen a család folyamatosan változik, formálódik. Ezen kívül beszélhetünk szűk és tágabb változatról is. Házastársi, partneri kapcsolatból, és a két ember szerelméből születő és felnevelkedő utódokból álló kiscsoportot, (házas)társi, szülői, gyermeki, testvéri szerepekből és kapcsolatokból, intimitásból álló kiscsoportot nevezhetnénk klasszikus családnak. Számos tényező, de leginkább a válás – a jelenlegi válási hajlandósággal számolva ugyanis házasságkötések több mint 40 százaléka felbomlik -, illetve a válás utáni új kapcsolatok, a mostohaszülőség, ami szintén nem egyedi eset megkérdőjelezi a klasszikus család kizárólagosságát.. Nem beszélve, hogy ma elterjedt gyakorlat, hogy a fiatalok a gyermekvállaláshoz nem kötnek házasságot. Sokféle családról kell tehát beszélnünk, ha a ma realitását figyelembe akarjuk venni; abban biztosak lehetünk, hogy partneri, szülői, gyermeki szerepek nélkül nehéz egy családot elképzelni.

Fotó: Családháló