Leányanyákat segítő program indul

A Református Szeretetszolgálat idén elindítja Bódvalenkén a Biztos kezdet gyermekházat, ahol megtanítják az édesanyákat a csecsemők gondozására és ellátására, valamint itt lesz a település első mosógépe is, melyet ingyen használhatnak majd a családok. A program indításához támogatásokat gyűjt a Szeretetszolgálat.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2014. március 15. Szaurella

A Református Szeretetszolgálat idén elindítja Bódvalenkén a Biztos kezdet gyermekházat, ahol megtanítják az édesanyákat a csecsemők gondozására és ellátására, valamint itt lesz a település első mosógépe is, melyet ingyen használhatnak majd a családok. A program indításához támogatásokat gyűjt a Szeretetszolgálat.


Bódvalenkén a település lakóinak több mint fele gyermek. Közülük 28 gyereknek az édesanyja nem idősebb 18 évesnél. Szociális körülményeik és alapvető higiéniás ismereteik is erősen korlátozottak. Bódvalenkén 2009-ben indult el a Freskófalu projekt, melynek köszönhetően mára 33 ház falát díszíti roma festők alkotása. A település lakói mélyszegénységben élnek, a freskók elkészítésével a turizmus fellendítését célozták meg, valamint kiegészítették a programot olyan elemekkel, melyek a társadalmi felzárkóztatást segítik elő. A korábbi akcióknak köszönhetően a település lakóinak körülbelül fele már rendezett körülmények között él, bár a havi átlagjövedelem 2013 februárjában 8000 forint/fő volt. Ez azóta sem változott, de a házak és a körülmények rendezettebbek. Azonban a lányanyákat senki sem tanította meg a háztartásvezetésre, pénzkezelésre, tisztaságra, pedig a csecsemők mellett ez elhagyhatatlan. A Magyar Református Szeretetszolgálat programjának az is célja, hogy a felzárkóztatást úgy érje el, hogy folyamatos munka eredményeként a település lakói saját lábukra tudjanak állni. Ennek fontos eszköze az idén tavasszal induló Biztos kezdet gyerekház.

Biztos kezdet

Az intézményben megtanítják a fiatal édesanyákat a gyermeknevelés és gondozás legalapvetőbb elemeire, gyermekeikkel együtt napi kétszeri étkezést kapnak, közösen tanulnak főzni, kertészkedni, és a település első automata mosógépe is az intézményen keresztül lesz elérhető az édesanyák és gyermekeik számára. A Biztos kezdet gyermekházba csecsemőtől egészen hároméves korig járhatnak a gyerekek édesanyjukkal együtt. Az óvodai előkészítés is a program része, hiszen úgy egyszerűbb a fiatalok beilleszkedése, ha az alapvető higiéniás körülményeik biztosítottak, birtokában vannak a legszükségesebb alapismereteknek és tisztán, mosott ruhában jelennek meg az óvodában. A fiatalok felzárkóztatását nagyon fontosnak tartják, hiszen a felnövekvő generációban van a jövő záloga.

Jobb adni…

A Biztos kezdet gyermekház indításához támogatásokat gyűjt a Református Szeretetszolgálat, hogy a felújítás és az ingatlan berendezése minél hamarabb megtörténhessen, hiszen hiánypótló és életmentő az a kezdeményezés, amit az a bölcsőde biztosít. A támogatásokat a Magyar Református Szeretetszolgálaton keresztül juttathatja el a bódvalenkei Biztos kezdet gyermekház számára, a 10702019-85008898-51100005-ös számlaszámon keresztül „ Biztos kezdet” megjegyzéssel. Online is támogathatja a programot a www.jobbadni.hu/tamogatas oldalon keresztül, illetve további információkat kaphat a Bódvalenke Freskófalu projektről a www.bodvalenke.eu oldalon.