Leszünk vagy elfogyunk?

Magyarország lakossága az 1981-ben kezdődött fogyást figyelembe véve 9 970 160 főre csökkent. Bekövetkezett, amit már a nyolcvanas években jósoltak a népi írók komoly vitákba bonyolódva, hogy idő kérdése, mikor esik tízmillió alá a magyar lélekszám.

Tavaly 90 300 kisbaba született, de meghaltak 129 500-an, és 2011-ben 38 400 művi terhességmegszakítást végeztek. A születések száma a mágikus százezer alá esett, az abortuszok száma pedig nem a tinédzsereknél növekedett, hanem a 20–24 éves korosztálynál. A halálozások száma magáért beszél.

Végigéltük a különböző pengeváltásokat, ahol a nemzethalál víziójától a buta pragmatizmusig mindenre volt példa, még arra is, hogy jellemző véleményként hangozhasson el, jó is lesz, ha kevesebben leszünk, mert mindenkinek jut lakás. A „kicsi vagy kocsi” durva vitájában aztán teljesen szélsőséges nézetek is összecsaptak, és utólag csak remélhetjük, hogy nem akkor kezdett általánossá válni az a pusztító nézet, hogy egy gyereket még csak-csak, de nagycsaládot semmiképpen. A nagycsalád abban az időben öt-hat gyereket jelentett, ma akinek három gyereke van, már nagycsaládosnak számít. Olykor komoly keresgélés folyik házaspárok után, amelyek sok gyereket nevelnek, hogy mutatóban legalább a média szolgáljon némi üdítő példával ebben az elsivatagosodott jelenben, ahol a leghangosabbaknak az a legfontosabb problémájuk, miként tudnak megszabadulni nem kívánt terhességüktől, mivel a nő alanyi joga, hogy a kormány ne nézze keltetőgépnek.