Családháló

Kezdőoldal Háttér A Más Gyereke, avagy: akár egy hároméves is kiválthatja belőlünk az anyatigrist

A Más Gyereke, avagy: akár egy hároméves is kiválthatja belőlünk az anyatigrist

Senki, de senki nem szól nekünk a 9 hónap alatt arról, hogy attól kezdve, hogy a kisbabánk megszületik, állandóan jelen lesz az életünkben az a probléma, amit úgy hívunk: A Más Gyereke. A Más Gyereke, akit nem úgy nevelnek, mint ahogy mi fogjuk a sajátunkat. És ez zavar minket. Meg anyatigrisek leszünk tőle. Miközben lehet, hogy csendben kéne maradnunk. De azt meg ki bírja ki?

Írta: Gyarmati Orsolya,

Szóval úgy kezdődik a dolog, hogy egy napfényes, nyugodt délután, amikor szülés után először vesszük a bátorságot hozzá, hogy vendégeket hívjunk (és nem a szűk családi kört immár), előszedjük a legszebb, már ránk jövő ruhánkat, elfogadható frizurát varázsolunk magunknak (netán még egy kis szempillaspirál is belefér), kitesszük az asztalkára a pogit meg a kávéscsészéket, és megérkeznek a vendégek: anya, apa meg az ő háromévesük.

Rég nem találkoztunk, utoljára még csak ilyen kicsi volt ez a nagyfiú, hogy szalad az idő, meg ilyenek, majd szépen (és mindenekelőtt nagyon csendben) eljátszik az erre a célra előkészített vonatokkal (miért nem plüss vonatokat vettünk, ez a favonat-készlet gyanúsan zörgősnek tűnik hirtelen). És akkor ér minket a sokk.

A Más Gyereke ugyanis egyrészt sikítva rohangálni kezd a lakásban, másrészt azonnal felébreszti a mi pici babánkat, aki alig 20 perce aludt el, most mi lesz, egy alapképzésen épp hogy átesett kismamának ez szó szerint tragédiának számít, nem túlzunk. Rendben, semmi gond, kihozzuk a síró picikénket, aki nyilván azonnal lenyűgözi a vendégek felnőtt tagjait, ahogy a gyereküket is, aki most azt üvölti fejhangon, hogy miért ilyen kicsi ez a gyerek, és mikor fog megnőni, és mindeközben már nyomkodja, fogdossa a mocskos kis kezével (pedig ALAP, hogy kisbabás házban azonnal kezet mosunk, nem????? hát nem olvastak ezek szakkönyvet, mielőtt idejöttek???).

És itt elkezdődik egy érdekes jelenet. Mi ugyanis, még mindig angyali mosollyal, ám egyre feszültebben igyekszünk látszólag nyugodt hangon elmagyarázni a Más Gyerekének, hogy ez egy nagyon kicsi baba, nagyon kell vigyázni rá, nem szabad hangoskodni mellette, mert megijed, és simogatni is csak a lábacskáját.

A Más Gyereke viszont nem tudja dekódolni az általunk elmondottakat, és tovább folytatja a visítós körberohangálós dolgot, immár pogácsával az arcában, kezében és hajában (most takarítottunk, kínszenvedés volt), időnként pedig óriási sebességgel és harsogva visszaérkezik, hogy újra vegzálni kezdje a mi kis csöppségünket. Mi pedig várnánk, hogy a szülők közbelépjenek. De nem lépnek.

Ülnek, arcukon boldog, álmatag kifejezéssel, ragyogó szemük drága magzatukon, aki immár a dvd-s polcot is lepakolta és épp most készül felmászni a szekrényre, mert mintha csokit látott volna arrafelé. De ők csak ülnek. Halkan megjegyezzük, hogy ne engedjék neki a mászást, mert még leesik, igazán nem vennénk a lelkünkre, ha baja esne (valójában persze csak a szekrényt féltjük), mire ők csak annyit mondanak: Ne aggódjak, ők nem szoktak rászólni a gyerekükre, hogy ne korlátozzák a személyisége fejlődésében.

mom-scolding-toddler_1

És ekkor esik le, hogy itt nagy a baj. Mert a Más Gyereke nem érti a “nem”, “nem szabad”, “hagyd abba”, “fáj neki” “óvatosan” szavakat. Ő most a szárnyait próbálgatja (vajon kinőnek-e, mielőtt leesik a szekrényről?), nem szabad azt lenyesni! Hiszen akkor a személyisége fejlődése csorbát szenved. Mi több, károsul. Innentől nem számíthatunk szülőtársi szolidaritásra. Egyedül kell felvennünk a harcot (vagy minél előbb véget vetni a vendégségnek arra hivatkozva, hogy a kisbabánk mintha lázas lenne, jobb, ha elmennek, nehogy a Más Gyereke még elkapjon valamit (bár ilyen rohangálás közben egyetlen vírusnak sincs esélye beleugrani a torkába, haha).

És ez csak a kisbabás korszak. Mert aztán jön a játszóteres korszak, amikor a mi gyerekünk kezére egy másik rálép, amikor másznak felfelé a csúszda létráján, és nem kér bocsánatot. Amikor a mi gyerekünk fejére szórja a homokot a Más Gyereke, miközben figyeli, mit szólunk hozzá.

Jelen cikk szerzője úgy van ezzel, hogy ha a gyerekét jogtalanul támadják, bántják, kellemetlenséget okoznak neki, ő pedig nem tudja egyedül megoldani a helyzetet, a Más Gyerekének a szülője pedig nem reagál, azonnal és határozottan közbelép, és először elmagyarázza a Más Gyerekének, hogy miért gáz, amit művel, ha pedig ennek nincs hatása, emelt hangon leállítja őt. (Akár hallja az anyja, akár nem.) Ennek két kimenetele lehet. Egy: a szülő hallotta, amit mondtunk és egyetért, ezért ő is rászól a gyerekre, majd elnézést kér tőlünk. Kettő: a szülő hallotta, amit mondtunk, és határozottan tiltakozik amiatt, hogy nevelni mertük a gyerekét. Ilyenkor el lehet kezdeni kedélyesen üvöltözni a homokozó szélén (jó példát mutatva a jelenlévő további 20-30 gyereknek), bár nem tanácsos.

Viszont innentől legalább már folyamatosan tudhatjuk, hogy mire készüljünk. És készülhetünk is pl. asszertív technikával, meditációval, hangtálazással, esetleg akaratátvitellel, de az is megoldás, hogy építünk magunknak magánjátszóteret és oda csak a saját gyerekünket engedjük, meg olyanokat, akiket alaposan átvilágítottunk a kapunál, még a belépés előtt.

Mert persze, nem jó az, ha mind egyforma gyereket nevelünk, és ne felejtsük, a Brian életében is az van, hogy “ti mind egyéniségek vagytok”, de azért valljuk be: néha ezek az egyéniségek nagyon sokak tudnak lenni, főleg, amikor rálépnek a lábunkra, a határainkra, az idegeinkre.

 

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
Igazi kukásautó szülinapra!

Ki gondolná, hogy a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) valakinek a születésnapi ajándéka legyen? Pedig ez történt egy kisfiúval, aki él-hal...

Close