Másfél milliárd forint támogatás jut idén a diákmunka programra

Az idén 1,5 milliárd forintot fordít a kormány a 16 és 25 év közötti nappali tagozatos diákok elhelyezkedését segítő, nyári diákmunka-programra - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán az M1 aktuális csatornán.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2015. június 18. Csontos Dóra

Az idén 1,5 milliárd forintot fordít a kormány a 16 és 25 év közötti nappali tagozatos diákok elhelyezkedését segítő, nyári diákmunka-programra – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán az M1 aktuális csatornán.


Varga Mihály nemzetgazdasgái miniszter elmondta, hogy legfeljebb 2 havi bért támogatnak a programból, és a fiatalokat elsősorban az önkormányzatok vagy az önkormányzati fenntartású intézmények tudják majd foglalkoztatni a nyári szünet ideje alatt. Varga Mihály kifejtette, hogy a 2 évvel ezelőtt indult a programban az első évben 16 ezren, tavaly 25 ezren vettek részt, idén pedig várakozásaik szerint mintegy 20 ezren kapcsolódhatnak be.

Annak a fiatalnak, aki dolgozni szeretne, a járási hivatalnál érdemes jelentkeznie, az önkormányzat pedig szintén ide jelentheti le munkaerő-igényét – fűzte hozzá. A támogatás a minimálbér, illetve a garantált bérminimum időarányos részének felel meg, így a szakképzettek esetében 91 500 forint, a szakképzettséggel nem rendelkezők esetében 78 750 forint lehet személyenként és havonta – ismertette Varga Mihály.

Mint kiemelte, a program célja, hogy már diákkorban elősegítse a fiatalok munkához jutását, és ezzel a korai munkatapasztalat mellett a jövedelemszerzés lehetőségét is. A miniszter hozzáfűzte: az önkormányzatokat arra szeretnék ösztönözni, hogy a hiányszakmákban is nyissanak lehetőséget a fiatalok számára. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) MTI-hez eljuttatott közleményéből kiderül, hogy a százszázalékos bértámogatás legfeljebb két hónapra adható, július 1. és augusztus 31. között, maximum napi hat órás időtartamra.

A közlemény szerint a diákok június 22-től, azaz jövő hét hétfőtől már biztosan regisztrálhatják magukat az illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályánál.