Másfél milliárddal támogatják bölcsődei dolgozók diplomaszerzését
Másfél milliárd forintos pályázati keret áll rendelkezésre annak elősegítésére, hogy a bölcsődei szakemberek közül minél többen szerezzenek felsőfokú végzettséget, be tudjanak lépni a pedagógus-életpályába, ezzel anyagi megbecsülésük is növekedjen - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára Szombathelyen.
Novák Katalin, aki a szociális hét elnevezésű városi rendezvénysorozat megnyitóján tartott előadást, közölte: a bölcsődéket fenntartó szervezetek egyenként 60 millió forintig pályázhatnak arra, hogy a náluk dolgozókat támogassák felsőfokú végzettség megszerzésében és segítsék őket a nyelvtanulásban is. Hozzátette: a pályázat nevével – Még jobb kezekben – utalnak arra, hogy a gyerekek a bölcsődékben már most is jó kezekben vannak, de a szakemberek továbbképzése a gyerekek érdekeiket is szolgálja.
Az államtitkár hozzátette: szeretnék a pályázat részeként támogatni a bölcsődei szakemberek zenei képzését is. Novák Katalin emlékeztetett: a gyermeket vállaló családok támogatása érdekében bővítették, fejlesztették a bölcsődei rendszert, emelték meg az ott dolgozók bérét.
Kitért arra, hogy január elsejétől négyféle bölcsőde működhet Magyarországon, a hagyományos, az úgynevezett mini, a munkahelyi, valamint a családi bölcsőde. Ma már minden olyan településen bölcsődét kell működtetni, ahol legalább negyven háromévesnél fiatalabb gyerek él, illetve ahol legalább öt család igényli.
Az államtitkár hangsúlyozta: az édesanyák akár a hat hónapos gyermekük mellől is visszatérhetnek a munkaerőpiacra úgy, hogy közben nem esnek el semmilyen családtámogatástól. Ma már egyáltalán nem büntetik azt, ha valaki a gyerekvállalás mellett munkát is vállal – fogalmazott Novák Katalin.