Papp Miklós: Az egyházak átfogó segítséget szeretnének nyújtani a krízisterhességben

Aktuális
1 órája Családháló

Dr. Hegedűs Zsolt, egészségügyi miniszter szeptember 11-én egyeztetett az egyházak képviselőivel a szívhangrendelet, a sürgősségi fogamzásgátlás és az abortusz kérdéséről. Az egyeztetésen jelen volt Kocsis Fülöp metropolita kísérőjeként dr. Papp Miklós morálteológus is, akit a Hajdúdorogi Főegyházmegye újságírója arról kérdezett, miért tartják fontosnak, hogy az egyházak hallassák a hangjukat ezekben a kérdésekben. Az interjúban szóba került, mit gondolnak a szívhangrendelet jövőjéről, és milyen segítséget kellene kapniuk a válsághelyzetbe került várandós nőknek.

Dr. Papp Miklós szerint már önmagában az egyeztetés ténye fontos üzenet. „Az egészségügyi miniszter, mint egy demokratikus ország felelős vezetője, társadalmi párbeszédet kezdeményezett erről a kényes témáról. Egy demokráciához hozzátartozik, hogy több hangot is meghallgatnak, akár egymással ellentétes hangokat is. Pontosan az az antidemokratikus, amikor valaki megkérdőjelezi, hogy másnak miért is lenne joga erről a témáról véleményt nyilvánítani.”

Papp Miklós hangsúlyozta: az egyházak tisztában vannak azzal, hogy egy demokratikus társadalomban nem lehet egy vallási, erkölcsi felfogást egyszerűen törvényként ráerőltetni mindenkire. „Nyilván az egyházi morált nem lehet törvényi eszközökkel rákényszeríteni egy demokratikus társadalomra. Viszont

a sürgősségi fogamzásgátlás, az abortusztabletta és a szívhangrendelet nem pusztán orvosi kérdések: ezeknek etikai vonatkozásuk is van.

Az egyháznak több ezeréves etikai gondolkodása van. Itt van egy többlet, egy olyan kultúra, hagyomány és kincs, amit szeretnénk behozni a demokratikus párbeszédbe. Ez nem egyszerűen egy orvosi kérdés, nem egy foghúzás, hanem egy komoly etikai kérdés.”

A törvénynek morális vetülete is van

A morálteológus szerint a jogszabályoknak közvetett erkölcsi üzenetük is van. „A törvények mindig valamilyen morált is képviselnek. Nagyon egyszerűen mondva: ha a törvények mindent könnyen megengedhetővé tesznek (akár egy abortusztablettát), akkor az egyszerű embernek az esik le ebből, hogy »Ja, hát ezt szabad? Akkor ezzel morálisan sincs semmi probléma«.”

Papp Miklós szerint ezért annak is nagy jelentősége van, ha egy-egy érzékeny kérdésben a jog nem teszi teljesen automatikussá a döntést. „Minél inkább van valami elgondolkodtató határ, megállás – például a szívhangrendelet, vagy az, hogy a sürgősségi fogamzásgátlásnál orvossal kelljen beszélni –, minél inkább van egy találkozás, annál inkább meg tud jelenni a morális szempont. Ne váljon olyan automatikussá, hogy bemegyek a boltba, megveszem az abortusztablettát, és nincs egyéb tennivaló. Azt gondoljuk, hogy a törvényeknek az is feladatuk, hogy morált is sugalmazzanak. Ha a törvény túl megengedővé válik, az a morált is gyengítheti.”

Ki dönti el, hogy a másik mit érezhet?

A szívhangrendelet egyik legtöbbet vitatott eleme a magzati szívhang meghallgatása. Papp Miklós az egyeztetésen kiemelte, hogy a nőket nem szabad kiskorúsítani. „Elmondtuk a miniszter úrnak is, hogy a kismamákat ne kiskorúsítsuk. Vagyis, hogy majd én eldöntöm, mit érezhetsz, ha meghallod a szívhangot. Hogy te csak rosszat, szorongást érezhetsz. Ugyanakkor nem lehet előre meghatározni, hogy egy nő számára mit jelent majd a találkozás a magzati szívhanggal.

Miért ne érezhetne a kismama akár jót is, akár csodát is vagy akár a döntése megváltoztatását is? Hogyan merem én azt eldönteni, hogy a másik mit érezhet, ha meghallja a szívhangot?”

A hangsúly szerinte a tájékozott döntésen van. „Sokkal inkább arról van szó, hogy őt felnőttnek tekintjük, hozzásegítjük, hogy tájékozott beleegyezést tudjon hozni. Nem egyszerűen egy biológiai massza van a méhében, hanem egy induló emberi élet. Ennek egyik jele a szívhang.” Hozzátette: az életvédő álláspont szerint ez nem a nő döntési szabadságának elvétele. „Nem vesszük el az ő döntését, nem befolyásoljuk az ő lelkiismeretét. Azt szeretnénk, hogy tájékozott beleegyezést tudjon hozni. Ezt tiszteljük benne, és ezért fontos a szívhang meghallgatása.”

Krízisterhesség és elérhető segítségnyújtás

Az abortusz kérdésében az egyik legfontosabb szempont szerinte az, hogy milyen segítséget kap az a nő, aki válsághelyzetben van.

„Aki ilyen helyzetbe kerül, az valamennyire áldozat is, valamennyire fogoly is, és segíteni kell neki.

Az lenne a legegyszerűbb megoldás, hogy az abortusztablettát otthon vegye be, és kész, és szenvedjen egyedül a mosdóban? Se orvos, se kórházi ellátás, hanem egyedül, anonim módon oldja meg a maga baját? Vannak, akik azt hiszik, hogy ez a legegyszerűbb megoldás, és hogy ebben van a több tisztelet. Pedig igazából ez magára hagyás.”

Az egyházak éppen ezért átfogó segítséget szorgalmaznak: Nem egyszerűen a kezébe kell nyomni az abortusztablettát, hanem komplex segítségre van szükség. Meg kell nézni, hogy mire panaszkodnak a krízisterhességben lévők. A válsághelyzetek hátterében sokszor szociális problémák, mélyszegénység vagy bántalmazó párkapcsolat áll. Azt kell megnézni, hogy mik ezek az indítékok, és azon kell segíteni. „Az egyházak régóta ott állnak az ilyen krízishelyzetekben: vannak anyaotthonok, az örökbefogadásban tudunk segíteni, tudunk anyagi segítséget adni, emellett van krízistanácsadás és lelkisegély-szolgálat” – mutatott rá Papp Miklós.

Az interjú teljes terjedelmében itt olvasható.

Vezetőkép: Dr. Papp Miklós. Kép forrása: Dr. Papp Miklós