Mások gyermekeivel is legyünk toleránsak!

Az ember alapvetően hajlamos arra, hogy beskatulyázzon másokat, de kislányom most újfent megtanított arra, hogy ez téves következtetéshez vezethet.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2013. június 30. Gyarmati Orsolya

Az ember alapvetően hajlamos arra, hogy beskatulyázzon másokat, de kislányom most újfent megtanított arra, hogy ez téves következtetéshez vezethet.


ermészetesen nem a spanyolviaszt találtam fel a leadben, és nem is azt állítom, hogy életem 35 éve alatt egyszer sem jöttem rá arra, hogy nem érdemes az első (vagy második) benyomás alapján megítélni embertársainkat, de Izabel az utóbbi hetekben mutatott undok viselkedésével még tágabbra nyitotta szememet ebben a témában. Lányom most kifejezetten önző, és irigyen viselkedik kortársaival, emellett ha valami nem tetszik neki, akkor kiabálva utasítja rendre a renitens emberpalántát. Múltkor egy szegény kislánynak szabályosan lobogott a haja a hangnyomástól, nem csoda, hogy sírva az anyukájához rohant, Izabel meg oly büszkén nézett, mint Pampalini, miután lelőtte az oroszlánt. Én döbbenten és leforrázva néztem végig az eseményeket, ráadásul szinte éreztem magamon a közelben lévő szülők vádló tekintetét.