Még mindig tabutéma – ÉN, TE, ŐK, azaz három kisfilm az örökbeadásról

Három, az örökbefogadás új perspektíváit megvilágító rövidfilmet mutattak be hétfőn az Együtt az Életért Egyesület gondozásában. Péter, az örökbeadott roma származású fiú története mellett megismerhetünk egy családot, ahol három Down-szindrómás kisgyermeket nevelnek és végig járhatjuk az utat a nem kívánt terhességtől az örökbe adásig egy fiatal lány szemszögéből. Az egyesület elnökét, Frivaldszky Editet kérdeztük.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
örökbefogadás
2018. február 06. Czefernek Léna

– Mennyire tabu napjainkban az örökbefogadás/örökbeadás témája?

– Az örökbeadást még mindig lenézik, míg az abortuszt könnyebb útnak tartják, hiszen az egyszerűbben kivitelezhetőnek tűnik. Aki a könnyebbik út felé húz, az abortuszra megy.

Az emberek erről annyira nem beszélnek, hogy sajnos még a nyílt örökbeadás mellett is előfordul, hogy az illetőnek nem mondják meg, hogy nem vér szerinti gyermek. Nagyon fontos, hogy az örökbeadás abban a családban feltétlenül kerüljön szóba, ahol érintettek a tagok. Pszichológusok is alátámasztják, hogy erre nagyon nagy szükség van, hiszen tragédiához vezethet  az elhallgatás.

– Nekem úgy tűnik, hogy az elmúlt időszakban – ha kis mértékben is – de történt előremozdulás ebben a kérdésben…

– Valóban elindult az elfogadás, főleg a nyílt örökbefogadásoknak köszönhetően. Vannak a témában olyan tabudöntögető cikkek, amik szintén hozzájárultak a társadalmi elfogadáshoz, de azt tapasztalom, hogy a roma származású gyermek örökbefogadása és a Down-szindrómás babák még mindig kemény diónak számítanak. Gyakran előfordul, hogy egy örökbe fogadható gyerekre a cigány származása miatt mondanak nemet. A társadalom pedig még mindig nehezen veszi az akadályt a Down-szindrómás emberek esetén, akiket nem „kiszűrni” kellene, hanem elfogadni.

– Az egyik kisfilm éppen egy olyan családról szól, ahol Down-szindrómás gyermekeket vállaltak a nevelőszülők.

– Nagyon fontos látni, hogyan fogadják el ezeket a gyermekeket. Azt is, hogy a családnak milyen fontos szerep jut ebben, egyfajta hálóként funkcionál, amely védi és összetartja a tagokat.

– Megtörtént eseteket dolgoz fel az az alkotás, amelyben egy fiatal nő örökbe adja a gyermekét?

– Igen, a film maga fikció, Dubinyák Réka rendezésében, de megtörtént eseteket dolgoz fel.

– Hogyan jutnak el majd ezek a filmek az érintettekhez?

– Fent van a Youtube-on és a Facebook-on is, remélhetőleg ezeken a csatornákon sok ember tudja majd megnézni. Az örökbefogadás egy olyan téma, amit mindenki magában, otthon szeret rendezni, elhatározni.