Még nem késő családi adókedvezményt kérni

A családi adókedvezmény révén összesen mintegy 197 milliárd forinthoz jutott majd kilencszázezer szülő 2014-ben a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) eddig rendelkezésre álló adatai szerint.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
családtámogatás
2015. február 18. Csontos Dóra

A családi adókedvezmény révén összesen mintegy 197 milliárd forinthoz jutott majd kilencszázezer szülő 2014-ben a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) eddig rendelkezésre álló adatai szerint.


Az összeg 39,4 milliárd forinttal több, mint a 2013-as érték – közölte  az MTI-vel szerdán Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára. A szülők azonban nem csupán év közben – a munkáltatónak leadott nyilatkozattal – vehetik igénybe a kedvezményt, hanem utólag, 2015. május 20-ig, az szja-bevallás elkészítésekor is. A Nemzetgazdasági Minisztérium számításai szerint így 2014-ben várhatóan összesen 235 milliárd forint marad családoknál.

Tállai András számításai szerint 2011 óta összesen a 800 milliárd forintot is megközelítheti az az összeg, amelyet a magyar kormány családi kedvezmény formájában négy év alatt azoknál családoknál hagyott, amelyekben a kiskorú gyermeket nevelő szülők legális keretek között dolgoznak.

Az NGM parlamenti államtitkára hangsúlyozta: a személyi jövedelemadó 2011 óta élő rendelkezései megfelelnek a modern közteherviselés legfontosabb kívánalmainak, hiszen amellett, hogy méltányos feltételeket támasztanak, hozzájárulnak ahhoz, hogy a családok élete könnyebb legyen, a gyermeknevelés pedig ne jelentsen egyet az anyagi szűkölködéssel, az évtizedes nélkülözéssel.