Családháló

Kezdőoldal Háttér Meghiúsult az abortusz szélsőséges liberalizációja New Yorkban

Meghiúsult az abortusz szélsőséges liberalizációja New Yorkban

Meghiúsult a New York-i kormányzó terve az abortusz lehetőségének kiterjesztésére.

Írta: Gyarmati Orsolya,

Meghiúsult a New York-i kormányzó terve az abortusz lehetőségének kiterjesztésére.


A magát egyébként katolikusnak valló Andrew Cuomo kormányzó tízpontos női egyenlőségi programja segítségével terjesztette volna ki a művi abortusz lehetőségét az Egyesült Államok szövetségi államában – írja a CNA.

Az állami szenátus azonban leszavazta a kezdeményezést. A testületben a négytagú Independent Democratic Coalitionnek van együttműködési megállapodása a republikánus pártiakkal, amelynek értelmében az állami működés segítése miatt támogatják egymás javaslatait. A republikánusok vezetője, Dean Skelos életpárti álláspontjáról ismert, és közölte, hogy nem hajlandó megszavazni a kezdeményezést, így az Independent Democratic Coalition vezetője, Jeff Klein is arra jutott, hogy mivel nem tudnak megállapodást elérni a témában, ezért nem szavazzák meg azt.

Cuomo kezdeményezése „alapvető jognak” nyilvánította volna az abortuszt, és nemcsak orvosoknak, hanem más egészségügyi dolgozóknak is lehetővé tette volna abortuszműtét végrehajtását. Nem lett volna szükség kiskorúak esetében szülői jóváhagyásra, és a 24 heten túli terhességeket is meg lehetett volna szakítani, ha az anya élete vagy egészsége veszélybe kerül. Ha mindez megvalósult volna, akkor New York állam lett volna a kései terhességek megszakítását vállaló orvosok paradicsoma.

New York államban az egyik legmagasabb az abortuszok aránya az Egyesült Államokban – a terhességek 40 százaléka végződik így, ami csaknem kétszerese az amerikai átlagnak.

A kormányzó a megállapodás felrúgásával vádolja a republikánusokat. Cuomo egyébként a 2016-os elnökválasztás egyik jelöltje lehet. Az abortuszhoz való „jog” kiterjesztésére vonatkozó javaslatát New York állam katolikus püspöki kara következetesen ellenezte. 

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
Samsung: “Veszélyes körülmények között bányásszák a telefonjainkhoz használt ónt.”

A Samsung beismerte, hogy mobiltelefonjaihoz használt ón egy része olyan helyről származik, ahol veszélyes körülmények között bányásznak. Az indonéz Bangka...

Close