Megkezdődött a tankönyvrendelés
Megkezdődött a tankönyvrendelés, az intézményeknek április 30-ig van lehetőségük az igényeiket a Könyvtárellátó Nonprofit Kft.-hez (Kello) eljuttatni.
Megkezdődött a tankönyvrendelés, az intézményeknek április 30-ig van lehetőségük az igényeiket a Könyvtárellátó Nonprofit Kft.-hez (Kello) eljuttatni.
Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón felhívta a figyelmet: a rendelés némiképp megváltozott rend szerint zajlik idén, ugyanakkor tájékoztatót küldtek az iskoláknak, és bíznak benne, mindenki tudja, mi a feladata.
Kiemelte: az állam sokkal nagyobb felelősséget visel a tankönyvellátásban és előállításában. Kevesebb, de garantáltan jó minőségű könyvekből tudnak választani az iskolák, és jóval olcsóbbak lesznek a kiadványok. Az eddigi tankönyvpiac ugyanis nem hozta meg azt a várt eredményt, hogy az árakat letörje, így a családoknak komoly anyagi terheket kellett vállalniuk – állapította meg.
Az állam azt is vállalta – folytatta -, hogy az általános iskolás tanulók felmenő rendszerben térítésmentesen jutnak a kiadványokhoz, ez az első és másodikosokat, sajátos nevelési igényű gyermeket érinti elsősorban a következő tanévben.
Hangsúlyozta: az állam nem fordít kevesebb pénzt a tankönyvellátásra, de a családok terhei csökkennek majd. A rendelések április 30-ig lezárulnak, majd utána pótrendelésre lesz lehetőség – jelezte Hoffmann Rózsa.
Az idén is a Kello felel a rendelésekért, a terjesztésért, új elem, hogy az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) műhelyeiben olyan új fejlesztésű tankönyvek készülnek, amelyek átmenetet képeznek a digitális ismeretek világába.
Minden esély megvan arra, hogy szeptember 1-én nyugodtan, és új tankönyvekkel indulhasson a tanév – közölte az államtitkár.
Hegedűs István miniszteri biztos arról beszélt, hogy 15 milliárd forint a “tankönyvköltés” éves összege, amiből 8,5 milliárd költségvetési forrás, 6,5 milliárd forint pedig a családok pénztárcáját terheli. Utóbbiból 4,5 milliárd forint az, ami felmenő rendszerben fokozatosan megszűnik, és azt szeretnék elérni, hogy az állami költségvetést terhelő rész se növekedjen, inkább csökkenjen – jelezte, hozzátéve: a megnyíló tankönyvlistán szereplő árakból kiderül, az egyéb évfolyamokon a tankönyvek ára is jelentősen, 10-70 százalékkal csökkent.
A tankönyvprogram célja: a könyvárak közelítsenek a tényleges előállítási költségekhez – mondta a miniszteri biztos.
Az Apáczai Kiadó és a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó megvásárlásáról azt mondta: a folyamat végén a magyar állam a két kiadó tulajdonjogát fogja megszerezni, így az OFI-val együtt három helyen fejlesztenek majd tankönyveket a jövőben, és az ellátás hatékonysága is javulhat. A két kiadó vételi árát és egyéb részleteket nem árult el, mert – mint mondta – még tart a jogi folyamat. Az eddigi kiadók is kaptak működési engedélyt, a könyveik rákerültek a tankönyvjegyzékre. Addig ezek forgalomban is lesznek, amíg a jegyzéken szerepelnek – jelezte, hozzátéve: az akkreditáció 5 évre szól. Az akkreditációra a jövőben is lehetőség lesz, ennek formája a miniszteri pályázat – mondta.
Arany Tamás, a Kello ügyvezető igazgatója kiemelte: az a feladatuk, hogy minél hatékonyabban és zökkenőmentesen juttassák el a kiadványokat az iskolákba. Nagyon fontosnak tartotta, hogy idén még a tavalyinál is gyorsabban, zökkenőmentesebben tudják ellátni a feladatot. A tavalyi év tapasztalatai alapján átdolgozták a tankönyvrendelési felületet, és országos oktatást szerveztek a rendelésért felelős pedagógusoknak. Tavaly is nyitottak volt a kérdések megválaszolására, idén új call-center fogadja a megkereséseket és minden megyeszékhelyen ügyfélszolgálatot alakítottak ki. A sérült vagy esetleg hiányos tankönyvcsomagokról azt mondta: tavaly néhány ezrelék volt a hibák száma, a cél azonban a nulla. Idén is vonatkozik az ilyen esetekre a cseregarancia – jelezte.
Kaposi József, az OFI főigazgatója arról beszélt: az intézet a tartalmi-módszertani fejlesztés központjává vált az elmúlt években, hozzákezdtek az egész tankönyvi rendszer újragondolásához. Olyan tankönyvkoncepciót szeretnének, ami figyelembe veszi a tudás és tanulás felfogásában bekövetkező változásokat, és azt, hogy a diákok alapvetően a vizualitás felől közelítik meg a tudást, így egyszerre kell a papíralapú és a digitális kiadványokat fejleszteni. Megpróbálják a fejlesztésbe bevonni a gyakorló pedagógusokat is – jelezte, hozzátéve: könyvenként 50 pedagógussal szerződést kötnek, akik végigkísérik a különböző fejlesztéseket. A most elkészülő kísérleti könyveket egy éven át kipróbálják, és egy korrekciós munka után válhatnak végleges tankönyvekké – mondta.