Megtörni a hallgatást

 „Gyorsabban végeznénk, ha nem küzdenél ennyire.” „Tudod, hogy te is akarod.” „Ez a mi kis titkunk.” „Megöllek, ha elmondod bárkinek is.” – ilyen és ehhez hasonló mondatok ezrével olvashatóak azokon a nagy, fehér papírokon, amelyekre az áldozatok írták fel támadóik, megerőszakolóik, zaklatóik jellegzetes mondatait. Hogy megtörjék a hallgatást. Ez a Project Unbreakable.

Az unbreakable kifejezés itt két dolgot jelez: egyrészt azt, hogy a szexuális zaklatás és erőszak körül még mindig rengeteg a szégyenérzet és a bűntudat(az áldozatok részéről!), a némaság, a titkolózás, azaz van egyfajta áttörhetetlen fal, ami ezt a tabut övezi. Másrészt az unbreakable a lelki megtörhetetlenségre utal, arra, hogy az áldozatok erősek maradjanak és merjenek kiállni és elmondani (vagy legalábbis leírni) azt, ami velük történt.

“Ez a mi különleges titkunk”

Csakhogy ez nem olyan egyszerű, és ezt az, aki olyan szerencsés, hogy nem esett áldozatul semmiféle zaklatónak, nehezen értheti meg.  Pedig hatalmas lépés, amikor egy áldozat képes leírni (azaz: szemtől szembe meglátni) a legfájdalmasabb, legszörnyűbb szavakat, amiket akár kisgyermekkora óta cipel mélyen eltemetve magában.

Ezen próbált változtatni Grace Brown, aki 2011 októberében, 19 évesen döntött úgy, hogy tesz valamit azért, hogy megtörje a hallgatást, miután egy barátnője elárulta neki, hogy kiskorában zaklatták. Grace fejében egy pillanat alatt megszületett az ötlet: fotózni fogja a legszörnyűbb mondatok leírását vállaló áldozatokat, túlélőket.

“Fogd be és tégy úgy, mintha élveznéd!”

A kezdeményezés pillanatok alatt sok ezer, majd sok százezer követőre talált – együttérző emberekre, szemtanúkra és természetesen áldozatokra, akiknek a legnagyobb része most először merte megtörni a hallgatást, s ennek egyik oka az volt, hogy az áldozatok azt látták: nincsenek egyedül. Öt év alatt végtelen számú „vallomás” került fel a netre – és ugyanennyien könnyebbültek meg.

Álljon itt néhány idézet azoktól, akiket Grace lefotózott az ominózus mondattal a kezükben:

„A Project Unbreakable segített, hogy szembesüljek azzal, mi is történt velem: amikor megláttam valakinek a lapján pontosan azokat a szavakat, amelyeket az én zaklatóm is használt („Holnap találkozunk”).”

Ha elmondod bárkinek, megölöm anyát, nagymamát és nagypapát (Az apám 2-10 éves korom között)

“Nem tudom, miért viselkedsz így. Nem csinálok semmi rosszat.” (A nagybátyám 4-16 éves korom között)

„Mielőtt felfedeztem a Project Unbreakable-t, minden napom némaságban és magányban telt. Bár a férjem tudta, hogy zaklattak, soha nem beszéltünk a dologról – mert én nem akartam. Aztán elküldtem a képemet és a mondatomat Grace-nek, és amikor megláttam feltöltve az internetre, erősebbnek éreztem magam, mint a zaklatás óta eltelt hat év alatt bármikor. Képes voltam beszélni róla az anyámnak és a barátaimnak és végre elkezdtem gyógyulni. Nincsenek szavak arra, mennyire hálás vagyok Grace-nek és csapatának azért, amit csinálnak. A Project Unbreakable nélkül még mindig a némaságban szenvednék.  Köszönöm”

Jó érzés, nem igaz? (6 éves voltam)

„A Project Unbreakable-ben való részvétel lehetővé tette számomra, hogy azt érezzem: elő kell jönnöm a fényre. Korábban úgy éreztem magam, mint a szörny az ágy alatt. Ma, amikor a titkomat az egész világnak elmondtam, erősnek érzem magam. És ez mindennél többet jelent számomra.”

“Kiabálj csak, ha akarsz. Úgysem jön érted senki.”

Grace és csapata öt éve elkötelezett, bátor és szókimondó harcosa mindenfajta erőszak napvilágra kerülésének. Grace így fogalmazott egy interjúban: „Sokáig nem döbbentem rá, hogy itt gyógyulásról is szó van. Eredetileg csak annyi volt a célom, hogy megmutassam, milyen sok embert érint az erőszak. Csak később szembesültem vele, hogy milyen hatalmas erővel bírt, amikor az áldozatok leírták azokat a szavakat a papírra. Valaki úgy fogalmazott: övék lett az utolsó szó.”