Mellrák: szűrni vagy nem szűrni?

Egészen eddig a mellrákszűrés fontosságát hangsúlyozták az onkológusok. Egy átfogó tanulmány bebizonyította, hogy a szűrés nem csökkentette a mellrák okozta halálozások számát az utóbbi 25 évben. Most akkor szűrjünk vagy ne?

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
háttér
2013. június 12. Gyarmati Orsolya

Egészen eddig a mellrákszűrés fontosságát hangsúlyozták az onkológusok. Egy átfogó tanulmány bebizonyította, hogy a szűrés nem csökkentette a mellrák okozta halálozások számát az utóbbi 25 évben. Most akkor szűrjünk vagy ne?


Egy átfogó brit tanulmány azt állítja, hogy a szűrés nem csökkentette a mellrák okozta halálozások számát az utóbbi 25 évben. A The Daily Telegraph keddi online kiadásában ismertetett tanulmányukban oxfordi kutatók leszögezik, hogy miközben a mellrák okozta halálozások száma meredeken csökken, nincs bizonyíték arra, hogy ez az 1988-ban bevezetett szűréseknek köszönhető.

A halálozási adatokat vizsgáló szakemberek szerint a legnagyobb visszaesés a negyven év alatti nők körében történt, akik egyébként nem tartoznak a szűrésre behívott korosztályhoz. A szűrésnek az egyes esetekben megvannak az előnyei, de országos szinten nem jelentkezik a különbség, a javuló statisztika inkább egyéb faktoroknak, köztük a jobb kezelésnek köszönhető – emelték ki a kutatók.

A Journal of the Royal Society of Medicine című folyóirat legutóbbi számában közölt tanulmány ellentmond a brit egészségügyi minisztérium megbízásából készült, tavaly publikált jelentésnek, amely szerint a szűrésre berendelt nők körében húsz százalékkal csökkent a mellrák-halálozási arány. A mellrákszűrés hosszú ideje heves vitákat gerjeszt a szakemberek körében, mert miközben kétségtelenül alkalmas rákos megbetegedések kimutatására, egyúttal emeli a kockázatát a szükségtelen műtéti beavatkozásoknak és kezeléseknek.

A minisztériumi jelentésből kiderült, hogy minden megelőzött mellrákos esetre három olyan korai stádiumban kezelt eset jutott, amely egyébként sem egészségkárosodáshoz, sem halálhoz nem vezetett volna. Amikor a nyolcvanas évek végén Nagy-Britanniában bevezették a mellrákszűrést, az egészségügyi illetékesek abban bíztak, hogy az egyharmadával csökkenti majd a mellrák okozta halálozások számát és a változás jól érzékelhető lesz majd a közegészségügyi adatokban – emlékeztetett a most megjelent tanulmány vezető kutatója, Toqir Mukhtar.