Mérséklődött a népességfogyás

Az év első öt hónapjában nagyobb arányban csökkent a halálozások száma, mint a születéseké, így a természetes fogyás 27 százalékkal mérséklődött az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2016. július 22. Gyarmati Orsolya

Az év első öt hónapjában nagyobb arányban csökkent a halálozások száma, mint a születéseké, így a természetes fogyás 27 százalékkal mérséklődött az előző év azonos időszakához képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.


Idén január és május között 36 100 gyermek jött világra, ami 616-tal, 1,7 százalékkal maradt el a 2015. január-májusitól. A szökőnaphatástól megtisztított születésszám-mérséklődés ennél nagyobb mértékű, 2,4 százalék volt.

Kevesebben haltak meg

Az év első öt hónapjában 53 054-en hunytak el, ami az előző évi kiugróan magas bázishoz képest 12 százalékkal, 6 967-tel csökkent. Az év mind az öt hónapjában lényegesen kevesebben vesztették életüket, mint egy évvel korábban – jegyezték meg.

A születések számának visszaesése kisebb mértékű volt, mint a halálozásoké, ezért a természetes fogyás a 2015. január-májusi 23 305-tel szemben 2016 első öt hónapjában 16 954-re mérséklődött, ami 27 százalékos csökkenést jelent.