„Mi lesz ebből a gyerekből?”

„Miből fog megélni? Lesz-e valaha rendes munkája? Mit fog kezdeni ezzel a semmit sem érő papírral? Hova fogják így felvenni? Ki fog esni a tanulásból, soha nem fogja befejezni az egyetemet… Éhen fog halni, nem lesz jó nyugdíja… Miért nem választja a biztos utat? Nem mutattunk elég jó példát? Miért zárkózik be sértődötten a szobájába, ha erről kérdezgetjük?” Hasonló aggodalmaktól zsonghat most nagyon sok végzős, tizenkettedikes diák szüleinek a feje. A pályaválasztás rengeteg problémát vet fel, az a bizonyos „mit írjak be február 15-ig a jelentkezési lapra?” kérdés számos álmatlan éjszakát okoz mind a fiatalnak, mind a szüleinek.

Pályaorientációs tanácsadóként azt kell, hogy mondjam: jogos az aggodalom. A statisztikai adatok szerint a felsőoktatást megkezdő fiatalok 12%-a lemorzsolódik, mielőtt befejezné a képzést, mivel rájön, hogy nem neki való szakot választott. A friss diplomások 40%-a gondolkodik abban, hogy továbbtanul az érdeklődésének jobban megfelelő területen, és 15%-uk egyáltalán nem hasznosítja a végzettségét a későbbi munkája során.

Mi okozhatja a pályaválasztás és továbbtanulás félrecsúszásait? És mit lehet ellene tenni, hogyan lehet gyermekeinket a hozzájuk illő és a munkaerőpiacon is megfelelő pályára segíteni?

Generációs szakadék

A pályaválasztási kudarcok mögött sokszor az önismeret hiánya rejlik: a fiatal nincs tisztában az érdeklődéseivel, a képességeivel, a személyiségével. Így gyakran olyan hivatást választ, amely nem passzol hozzá, nem tud benne kiteljesedni, s emiatt hamar a kiégés határára sodródik. Továbbá nem ismeri eléggé sem a munkaerő-piaci helyzetet (mire, mennyire van kereslet), sem a választható szakmákat (például hogy pontosan mit csinál egy HR-es, hol tud elhelyezkedni, milyen konkrét feladatai vannak, stb.). Könnyen előfordulhat, hogy egy olyan szakon tanul tovább, amelyet később egyáltalán nem tud hasznosítani.

Sajnos a nehézséget csak tovább fokozza, hogy a legtöbb szülő kevéssé tud ezen a téren relevánsan segíteni, mivel olyan mély generációs szakadék húzódik ebben a kérdésben a mostani fiatalok és a szüleik között, amelyet nagyon nehéz áthidalni. Az információ korát éljük, s ez együtt jár azzal, hogy folyamatosan jelennek meg új szakmák – gyakran az eddig ismert pályák határterületein –, amelyek hirtelen keresetté válnak. (Néhány példa napjainkból: keresőmarketing-szakértő, multimédia-fejlesztő, internetestartalom-menedzser stb.)

Elsőre talán felszabadítónak tűnik, hogy manapság már mennyi pálya közül választhatnak a fiatalok, ám ez nagyfokú szorongással is jár. Sokkal könnyebb ugyanis tizenöt hivatás között megtalálni az ideálisat, mint százötven között, hiszen így pszichésen nagyobb teher és felelősség nehezedik a döntést meghozó vállára.

Továbbá a felsőoktatás átszerveződése (például a bolognai rendszer bevezetése) megkönnyíti a szakok közötti átjárás lehetőségét, ez azonban a szülők korosztályának szintén ismeretlen tapasztalat. Nem beszélve arról, hogy míg harminc-negyven éve általában egy életre választottak munkahelyet a fiatalok, addig ma az a megszokott, hogy egy pályakezdő egy–három évig köteleződik el egy munkalehetőség mellett. Ráadásul ma nem egy pályát választunk, hanem életpályát tervezünk – élethosszig tartó tanulással és fejlődéssel, váltásokkal. Márpedig ez gyakran idegen és ijesztő azok számára, akik nem e szerint a modell szerint szocializálódtak.

Szívbaj helyett

Nagyon sok szülő kap szívbajt, amikor a gyermeke számára ismeretlen szakokat jelöl meg a felsőoktatási jelentkezési lapján, vagy nehezen értelmezhető munkahelyeken kezd el dolgozni, hiszen elképzelése sincsen arról, hogy ezek mit takarnak, és mennyire lehet velük elhelyezkedni, továbblépni. Ebből aztán vagy nagy veszekedések alakulnak ki – s ennek következtében a fiatal teljesen kizárja a szüleit a döntési folyamatból –, vagy éppen hogy behódol nekik, és teljesen feladja saját vágyait a jóindulatú, de néha kevéssé releváns ellenérvek miatt. Ekkor könnyen válik motiválatlanná, és ez előbb-utóbb sajnos megtermi fanyar gyümölcsét: a saját személyiségfejlődése akadhat meg, mivel nem a saját életét éli, hanem csak sodródik a világban mások döntései alapján. Hosszú távon ez mind az önbizalmát, a teljesítményét, mind a személyes, szociális életét is negatívan befolyásolhatja.

Hogyan tudja hát a szülő támogatni gyermekét ebben a számára talán kevésbé ismert világban?

1.      A legfontosabb a fiatalhoz és a pályaválasztás kérdéséhez való nyitott, érdeklődő, elfogadó hozzáállás. Ha azt látják rajtunk, hogy jobban aggódunk, mint ők, könnyen bezárnak, hiszen nincs szükségük még több őket érő stresszre.

2.      Aggódni nem érdemes, ehelyett inkább tájékozódjunk! Jó szívvel ajánlom a Nemzeti Pályaorientációs Portált (eletpalya.munka.hu), ahol számos foglalkozásnak, felsőoktatási szaknak nézhetünk utána, mindemellett hasznos önismereti teszteket is kitölthetnek a fiatalok.

3.      Kérhetjük az iskolapszichológus tanácsát, de a helyi nevelési tanácsadó szakembereihez is fordulhatunk (ezek mind ingyenesek). És vannak olyan speciális tréningek, amelyek kifejezetten az ilyen útkereső fiatalokat igyekeznek orientálni – igaz, ezek fizetősek.

4.      Támogassuk őket abban, hogy megtalálhassák azt a szakot, ahol valóban a helyükön érzik magukat! Minden gyermeknek jólesik azt látni, hogy a szülei jót akarnak neki, és próbálnak segíteni, de mindezt nem erőltetve, hanem a szabadságukat meghagyva.

5.      Végül: ne essünk kétségbe, ha elsőre nem sikerül a felvételi vagy a megfelelő szak kiválasztása! Nem tragédia, ha gyermekünk halaszt egy évet, hiszen mélyebben megismerheti önmagát, s így érettebb döntést képes hozni arról, hogy merre tovább.

(Megjelent a Family 2015/4. számában)