Miért, miért, miért kérdez ennyit ez a gyerek?

A gyermek szeretné megérteni a körülötte lévő világot, ha ebben támogatja a környezet, megmarad a nyitottsága, ha viszont elutasítják és lenyesik a törekvéseit, azzal bűntudatot keltenek benne.

A kisgyermek kezdeményezése egyfelől a tevékenységekre, próbálgatásra irányul, másfelől ezer kérdést zúdít a környezetére, mindenre kíváncsi, mindenről tudni akarja, hogy miért, miért, miért… Néha nehéz megfelelni az igényeknek szülőként, hamarabb elfogy az energia, mint a gyereké.

Azt még nem szokták rossz néven venni a szülők, mikor a csemetét a markoló működése, vagy az évszakok változása érdekli, de szintén ennek az életkornak a sajátossága, hogy a kíváncsiság nem kis részben a nemiségre, szexualitásra irányul. Ez az a korszak, mikor a fa mögé bújva megszemlélik és összehasonlítják egymás nemi szerveit, mikor felfedezik a saját testüket, mikor nagyon érdekli őket, hogy születik a baba. Kérdés, mindenre válaszoljunk-e, és mindent engedjünk-e, van-e, ami rossz, ami túlzás?

Önmagában a kíváncsiság sosem baj, nincs olyan, hogy túl kíváncsi gyerek. Ne szidjuk le a csemetét az érdeklődése miatt akkor se, ha nekünk kínos, amit kérdezett, vagy bizonytalanok vagyunk benne, hogy megérett-e már a válaszra. És ha lehet, válaszoljunk! Persze, a szülőnek is megvannak a maga személyes szempontjai, és ezt is joga van figyelembe venni. Tegyük fel, bosszantja, hogy a csemete minden alkalommal megkérdezi, most pisilt vagy kakilt a WC-n. Nem kötelező válaszolni, csak nem mindegy, hogyan utasítja vissza a kérdést! Mást jelent, ha azt mondja, „Mit érdekel az téged, a magad dolgával törődj!”, és mást, ha azt feleli, „Ez csak rám tartozik, nem szeretek róla beszélni.”.

Amikor másokat, ismerősöket vagy idegeneket faggat a gyerek, akkor is gondoljunk rá, ő még nem tudhatja, mit illik és mit nem. Nem szükséges hát látványosan szégyenkeznünk, amiért megkérdezte Bözsi nénit, ő vajon szokott-e még havonta vérezni (vagy a szomszéd Pista bácsit, hogy neki is kisbaba van-e a nagy pocakjában), de anélkül, hogy leszidnánk, és kifejeznénk, hogy nem is lett volna szabad, hogy egyáltalán eszébe jusson a kérdés (dehogynem!), kimenthetjük Bözsi nénit azzal, hogy ilyesmiről nem illik a másikat megkérdezni, mert erről nem biztos, hogy beszélni szeretne. Persze az „illik” még keveset jelent neki, de azért elfogadhatja tőlünk, hogy így van.