Családháló

Kezdőoldal Egészség és lélek Mihalec Gábor: Nem kell az álmainkról lemondva, páros magányban élni!

Mihalec Gábor: Nem kell az álmainkról lemondva, páros magányban élni!

Vajon meddig érdemes menteni a menthetőt? Lehet egy házasság olyan, amilyenre vágyunk, sőt, még annál is jobb? Fel tudjuk ismerni, mi a mi felelősségünk ebben? A fenti kérdéseken kívül számos izgalmas témát boncolgat Mihalec Gábor új, Házasság 2.0 című könyve, melynek bemutatóján jártunk.

Írta: Czefernek Léna,

Nem fordítunk elég figyelmet a körülöttünk lévőkre

Évről évre nő a kereslet a párkapcsolati témájú könyvek iránt, ez azt mutatja, hogy egyre több a nehéz helyzetben lévő, széthullott kapcsolat, de azt is, hogy egyre többen döbbennek rá, hogy a változtatáshoz kézbe kell venni a dolgokat. Mivel a könyv a legkönnyebben elérhető segítség, kézenfekvő, hogy a legtöbben ezekhez a kiadványokhoz nyúlnak – mondta Herjeczki Kornél, a házasság hete mozgalom országos koordinátora, a Harmat Kiadó igazgatója Mihalec Gábor Házasság 2.0 című könyvének bemutatóján.

A könyvkiadó fontosnak tartja a most megjelent kötetet, hiszen minden kapcsolat, minden élethelyzet más, és fontos, hogy a könyv, amelyet alkalmazunk, hiteles legyen. Ráadásul egy magyar szerző talán még közelebb áll a szívünkhöz, pontosabban a problémáinkhoz. Herjeczki Kornél ugyanakkor örömtelinek nevezte, hogy tapasztalatai szerint – és ezt a házasság hete rendezvényei is igazolták – egyre több olyan pár vesz igénybe segítséget a konfliktusai kezeléséhez, akik úgymond házasságuk második felében járnak, azaz gyermekeik kirepültek: a tavasszal tartott rendezvénysorozaton egyre több korosztály képviseltette magát, nem csupán a fiatalok.

Herjeczki fontosnak látott rávilágítani, hogy a kapcsolati kultúránkban markáns különbségek jelentkeznek, mivel a közösségi média jelentős időt vesz el a meglévő, személyes kapcsolatainkból, idealizálja a párkapcsolatot ugyanakkor olyan régi emberek felbukkanását is elősegíti, akikkel egyébként nem is találkoznánk. Mindeközben a körülöttünk lévőkre nem fordítunk elég figyelmet.

Csökken a válások száma

Makay Zuzsanna, a KSH Népességtudományi Kutatóintézet demográfusa a könyvbemutató kapcsán arról beszélt, hogy 2010 óta nőtt a házasságok száma Magyarországon, ami még a demográfusokat is meglepte, hiszen a rendszerváltozás óta komoly mélyrepülés volt megfigyelhető e tekintetben. A válások száma is csökkenő tendenciát mutat, de az élettársi kapcsolat elfogadottsága jelentősen nőtt az elmúlt időszakban. Az emberek többsége ugyanakkor még mindig a házasságot tartja a leginkább elfogadottnak – mutatott rá a szakértő, hozzátéve, hogy markáns változás, hogy a többség az együttélés folytatásaként tekint rá.

A misztikus hét évvel kapcsolatban Makay Zsuzsanna elárulta: valójában inkább a duplája az igaz, azaz 2016-ban a válásokkal végződő házasságok átlagosan 14,7 éve tartottak. Megnőtt ugyanakkor azon házasságok aránya, amiket 20 év után bontottak fel, vagyis amikor a gyerekek már nagykorúvá váltak. A demográfus bizakodását fejezte ki, hozzátéve, hogy a házasságkötések számának növekedése nem csak Magyarországon megfigyelhető tendencia. Itthon mindenesetre még mindig tartja magát a hagyományos családmodell, és a válások elfogadottsága csökken a szakértő szerint.

Egyre több ősz hajú pár kér segítséget

Mihalec Gábor arról beszélt, hogy személyes tapasztalataival is alá tudja támasztani az elhangzottakat, egyre több pár fordul hozzá 10-15-20 év után olyan problémával, hogy leült a kapcsolatuk és ahol annak idején erdőtűz lángolt, most egy szikrát sem találnak, ha a hamut féresöprik.

A Házasság 2.0 születéséről szólva a párkapcsolati szakember elmondta, hogy akkor fogalmazódott meg benne a könyv megírásának gondolata, amikor már 10-20-30 pár kereste meg nagyon hasonló élethelyzettel és problémákkal, s egy jól megfigyelhető mintázat rajzolódott ki ezekben a kapcsolatokban. Sokan gondolják úgy házasságukról, hogy az már veszett fejsze nyele, de Mihalec Gábor hisz benne, hogy ha a házasság 1.0 véget is ért, egy frissítéssel életre lehet kelteni egy új, jobb minőségben.

A szakértő szerint először is le kell számolni azzal a mítosszal, hogy a szeretet, a szerelem egy érzelem lenne. Nem érzelemként gondolunk rá akkor sem, mikor este 10-kor nekiállunk német leckét gyakorolni a gyermekünkkel, sokkal inkább egy döntésről, elköteleződésről van szó. Nagyon nehéz ugyanakkor a változások útjára lépni, még akkor is, ha sokan élnek páros magányban.

Koreografáljuk újra a táncunkat!

Mihalec Gábor úgy véli, még a legreménytelenebb helyzetben is ott él – vágyak szintjén – a remény a felekben, hogy közel legyenek egymáshoz. Általában sokkal mélyebbre vágyunk, mint amit a felszín alatti koreográfiában nyújtunk, de a jó hír az, hogy nincsen más dolgunk, mint újrakoreografálni a táncunkat. Az az ember pedig, aki megtanulja, hogy úgy szóljon a társához hogy az pozitívan reagáljon, hatalmat nyer a párkapcsolata alakításán.

Ha valaki a kilépést fontolgatja, rossz hír, hogy a következő házasság sem lesz jobb, ugyanis a kapcsolat cseréje ellenére ugyanazok maradunk, és amíg nem tanuljuk meg, mit kell változtatnunk önmagunkon, ugyanazokat a hibákat hozzuk be egy kapcsolat működtetésébe – fogalmazott a szakértő, hozzátéve, hogy a statisztika ezt alátámasztja, sőt, azt is megmutatja, hogy második házasság esetén a szakadás jóval korábban bekövetkezik.

A megcsalásról szólva a Házasság 2.0 szerzője rámutatott, hogy az egy hosszú folyamat része, melynek az elején legtöbbször egy pici, jelentéktelen gondolatmag ver gyökeret az ember fejében, amely aztán képes tekintélyes tölgyfává terebélyesedni. Ezért érdemes még az elején megállni és elgondolkodni: mi ebben az én felelősségem? Valóban ezt az utat szeretném járni? Hiszen ezeket a gondolatokat magoncként még ki lehet gyomlálni!

Valamiért elhittük azt a mítoszt, hogy ami az  élet más területein a siker kulcsát jelenti – önfegyelem, kitartás, hűség – azt a házasságnál nem kell betartanunk – mutatott rá Mihalec Gábor a problémák gyökerére és arra, hogy ugyanezt egy hosszútávfutó esetében senki nem meri megkérdőjelezni. Valójában azonban a kertben is rengeteg gaz nő ki, ha nem gyomlálunk rendszeresen. Az igazság az, hogy ezek  az “idejétmúlt” fogalmak éppen a siker titkát hordozzák.

Szívügyekben nem lehet a szívünkre hallgatni

A szakértő azt tanácsolja, érzelmileg túlhevített helyzetben nem szabad döntést hozni, például egy válásról határozni, mert ilyenkor nem látunk miden szempontot magunk előtt. Képesnek kell lenni akkor is tenni a kapcsolatunkért, amikor nem érezzük „úgy”. Tegyük akkor is a helyeset, ha még nem érezzük – fogalmaz a párterapeuta.

Azt, hogy mikor van az a pont, amikor a helyzet már tényleg menthetetlen, nehéz megmondani, nyilván van, amikor a sebek mélysége miatt már csak külön lehet folytatni, de én nem adom könnyen ezt a pontot – fogalmazott a párterapeuta, aki szerint azt is érdemes figyelembe venni, hogy szülőpárosként válás után is életünk végéig együtt kell maradnunk. Születésnapokra, keresztelőkre, esküvőkre továbbra is együtt járnunk, ezért egy jó munkatársi kapcsolat szintjére akkor is el kell jutni.

Nem lehetsz néző a saját életedben

A konfliktusokról szólva a szakértő úgy fogalmazott, hogy a veszekedéseink 69 százalékában ugyanaz a menetrend zajlik le, csak a felszín alatti mögöttes tartalmak nem kerülnek az asztalra. Egy teljesen banális vita mögött is komolya feszültségek húzódnak. A jó hír azonban az, hogy nem kell lecserélni a társunkat ahhoz, hogy valami nagyszerűt hozzunk ki az életünkből, Mihalec Gábor ezért tartotta fontosnak személyes példákon keresztül megmutatni, hogy még olyan állapotból is vissza lehet hozni a kapcsolatot, ami menthetetlennek tűnik: könyvében hat olyan pár szólal meg, akiknek ez a segítségével sikerült is. Csodák márpedig vannak – fogalmazott.

A Családháló kérdésére a szerző elmondta, hogy a legtöbb házasság a legkomolyabb krízishelyzetet akkor éli meg, mikor a gyerekek már kirepültek és a munkában sikeres párok egyre messzebb sodródhatnak egymástól. A szülőktől hozott mintáról szólva a szakértő úgy fogalmazott, hogy könnyű jó szülőnek/házastársnak lenni, amíg nincs konfliktus az életünkben, azonban nehéz helyzetekben éppen az a jellemző, hogy elengedjük a kormányt és hagyjuk a robotpilótát működni, vezesse az a “gépet”. Csakhogy a robotpilóta a szüleink konfliktuskezelési technikáinak jól begyakorolt módszerét alkalmazza, aszerint vezet. Ezt a viselkedést nyakon lehet csípni és szorgos munka árán át lehet programozni egy terápián – mutatott rá a szakértő módszerére.

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
Séta az Életért – magzatvédő felvonulás a Hősök terétől a Tabánig

Idén nyolcadszor meneteltek a különböző életvédő szervezetek a magzati élet és egyben az emberi élet szeretetéért, védelméért és tiszteletben tartásáért,...

Close