Mindegy volt, tud-e járni a fiam – interjú Fenyvesi Zoltán édesanyjával

Milyen egy mozgássérült gyereket nevelni? Hogy lehet megoldani a bölcsődét, az iskolát, önállóságra szoktatni a kerekesszékben ülő gyereket? Fenyvesi Zoltán, a mozgássérült bérgyilkosokról szóló Tiszta szívvel című film egyik főszereplője, születésétől gerincsérült. A filmszerep mellett főiskolára jár, sportol, részt vett a New York Maratonon. Anyukája, Schwarcz Mária egyedül nevelte fel, aki rendíthetetlenül hitt a fiában.

Tudtad előre, hogy Zoli mozgássérült lesz?

Mária: Nem. Farfekvéses volt, szülés előtt egy héttel befektettek a kórházba, várták, hogy megforduljon. De nem tudott, mert nagyon nagy baba volt, 4 kiló 27 deka, én meg vékony vagyok. Megvárták, hogy elinduljon kifele, és megcsászároztak, de a kiemelésnél megsértették a gerincét. Inkubátorba tették, de nem fért bele. Ahogy teltek a napok, a lábai elsorvadtak. Úgy adták ki a kórházból, hogy egy kicsit kell tornáztatni, nem lesz semmi baj, de akkor a lábai már nem mozogtak. Nem adtak diagnózist. Vittem vizsgálatokra, azt mondták, örüljek, ha a plafont fogja nézni, mert nem ad semmiféle reakciót. Elvittem gyógyúszásra, babaúszásra, energiaátadásokra, a Korai Fejlesztőbe Czeizel Barbarához és dr. Gallai Máriához. Ott vizsgálták ki, és ott mondták meg, hogy mi történt.

Akkor mennyi idős volt Zoli?

Mária: Másfél éves. Addig senki nem adta diagnózisba, hogy nem fog járni. De a mai napig annyi a diagnózisa, hogy nyitott gerinces tünetei vannak.

Úgy érzed, a felelősséget próbálták elkerülni, azért nem mondtak semmit?

Mária: Igen. Próbáltuk a kórházat perelni, de a jegyzőkönyvet se akarták kiadni. 

Mit éreztél, mikor egyértelműen kimondták, hogy nem fog járni?

Mária: Láttuk, hogy a lábait nem tudja mozgatni. Nekem mindegy volt, tud-e járni, ő az én tökéletes gyerekem, és mondtam, hogy ettől függetlenül mindent fog csinálni. Hordtam mindenhova, és szerencsére elég mozgékony volt, tőlem is azt látta, hogy aktívak vagyunk. Jártunk gyerekmegőrzőbe, hogy ne féljen a többi gyerektől, hogy megszokja, milyen, ha ott vannak a gyerekek és beszólnak neki. Jól vette.

Zoli: Jó volt, hogy ezeken átestem, és nem egy buborékban babusgattak. Azért én voltam anya kicsi fia, mint egyetlen gyerek, de jók voltak a gyerekmegőrzők és játszóterek, ahol ezt megtapasztaltam. Előfordult, hogy csúfoltak, de inkább játszottak velem a gyerekek. Azért a gyerekek hamar túllendülnek a problémákon.

Mária: Jártunk a Normafára szánkózni, ott mindenki megnézett, hogy miért húzom felfelé is a gyereket, miért nem sétál.

Ilyenkor elmondtad?

Mária: Ha úgy alakult, elmondtam, hogy nem tud járni, nem mozognak a lábai. Olyankor segítettek húzni a szánkót. Zolival is megbeszéltük, hogy ha kérdezik, akkor mondd el, legyél kedves, barátságos. Mikor elmondtuk, hogy nem mozognak a lábai, ezt sokszor úgy értelmezték, hogy fáj a lába, holott nem fáj, nem érez semmit. Akárhova megyünk, mindig megkérdezik: megkérdezhetjük, mi történt? Persze, bármikor szívesen válaszolunk. Ez nem tolakodó, az ember eredendően is kíváncsi.

Egyedül nevelted fel Zolit?

Mária: A férjemet is megviselte, hogy a gyerek más, mint a többi gyerek. De nem miatta mentünk szét, hanem a kapcsolatunk nem bírta az együtt töltött időket. Mikor kiderült, hogy Zoli nem fog tudni járni, akkor mondta, hogy ez neki nem megy.

Nem is tartottatok kapcsolatot?

Mária: Nem. De ha nem lenne gyerek, akkor is tönkrement volna a kapcsolatunk.

De vannak elvált apák, akik látogatják a gyereket.

Zoli: Eleinte a nagymamámnál párszor találkoztam apámmal ovis koromban, karácsonykor, de aztán ez elmaradt. Én próbálkoztam a későbbiekben felvenni a kapcsolatot kamaszkoromban vele, de ő nem akarta.

Haragszol rá?

Zoli: Akkor haragudtam, most, 23 évesen ezt elengedtem. Én ezzel nem tudok mit kezdeni, ez az ő döntése volt, nincs bennem harag.