Mindenki szembejön az autópályán

„Én tényleg nem akarok beleszólni a dolgaidba, mert felnőtt nő vagy, de tegnap láttam, hogy a kis Lilike kinőtte a pulóverét. Veszek neki egyet, jó? Tudod, hogy csak jót akarok!” Ha bárkinek ismerős a fenti pár mondat, akkor már találkozott passzív-agresszív viselkedéssel.

Mint oly sok személyiségzavar, a passzív-agresszió, vagy egyszerűen negatív személyiségnek is nevezett jelenség is gyermekkori elfojtásokból fakad: egyfajta megküzdési stratégia ez, ami azonban, ahogy az már lenni szokott, a környezeten csapódik le.

A pszichológiai kutatások szerint a passzív-agresszív személyiségzavar leginkább azoknál az embereknél fordul elő, akik gyermekként nem fejezhették ki haragjukat („Amíg az én házamban laksz, azt teszed, amit én mondok…”), vagy bármiféle ellenérzésüket szüleik irányában, akiket nem hagytak lázadni, saját véleményt megfogalmazni, vagy akiket örökké gyerekként kezeltek és nem támogatták azt a folyamatot, amely során egy gyermekből felnőtt válik. Gyakran elhanyagoló, kiszámíthatatlan szülő(k) áll(nak) a háttérben, akiknél sosem lehetett tudni, mikor hogyan fognak viselkedni, reagálni.

Az ilyen gyerekeknek csatornát, utat kellett találnia a rengeteg elfojtott feszültség, harag kiengedésére, és ennek egyik módja az indirekt, azaz: passzívan agresszív viselkedésmód kialakítása, amely azonban hosszú távon a személyiség szerves részévé válik.

Felnőve a passzív-agresszív viselkedészavarral küzdők komoly próbatételek elé állítják párjukat, gyermekeiket. Megfelelni nem lehet nekik, hiszen ők sem feleltek meg soha a saját szüleiknek, ráadásul a minta a következő generáció(k)ra is tovább örökítődik.

Ha valaki azzal a hitrendszerrel nő fel, hogy a harag egyenlő a rosszal, a helyes és kívánatos viselkedés pedig az, ha elfojtjuk a dühünket, annak előbb-utóbb meglesz a következménye. Az ilyen szülők gyerekei felnőve passzív-agresszív viselkedésükkel rengeteg fájdalmat, sérülést okoznak párjuknak és gyermekeiknek egyaránt. A krónikus passzív-agresszív viselkedészavar képes akkora sebeket ejteni, mint a nem elfojtott harag…

A passzív-agresszív viselkedészavar főbb tünetei

A jelenség legfőbb ismérve a gyűlölet és a harag elfojtása. Ám teljesen mégsem lehet eltüntetni egy ilyen mértékű érzelmet, így az különböző formákban kerül a felszínre, amelyek a következők lehetnek:

– szarkazmus

– késlekedés, halogatás („Nem tudtam, hogy mostanra kéred!”)

– makacsság

– kritizálás

– duzzogás

– a kommunikálás elutasítása

– gyakori kifutás a határidőkből, elkésés

– olyan dolgok el nem intézése, amiért az illető a felelős

– ingerlékenység

– sértődékenység

– „mindig a másik a hibás, én csak jót akarok mindenkinek”- típusú hozzáállás

– elutasító válasz mindenre

– látszólagos beleegyezés valamibe, majd annak „elfelejtése”, vagy épp az azzal ellentétes dolog megtétele

Szülőként a passzív-agresszív fél jellemzően úgy alakítja a dolgokat, hogy a másik szülő vállalja a konfliktus kezdeményezését azáltal, hogy előtte addig frusztrálja a partnerét, hogy az végül dühösen kitörjön. Ebben a pillanatban a passzív-agresszív fél azonnal felveszi az áldozat szerepét, amelyek segítségével igazolja saját viselkedését. (Pl: „Nem vagyok hajlandó megbeszélni semmit a gyerekem apjával, mert mindig dühös és kiabál velem.”). Ha pedig a fenti listát végigolvassuk, láthatjuk, hogy az ilyesféle hozzáállás a környezethez igencsak negatív érzéseket vált ki mindenkiből. És akkor ismét jöhet az áldozatszerep, mint egyetlen (ál)menedék.

A passzív-agresszív szülő gyerekei természetesen automatikusan lemásolják és saját személyiségükbe integrálják a passzív-agresszív viselkedésmintát, amely egészen addig fog öröklődni, amíg valamelyik generáció tagja fel nem ismeri a jelenséget, és segítséget nem kér.

A passzív-agresszív ember hatalmas teherként él meg minden kérést, amit teljesítenie kell. Aránytalanul felnagyítja feladatait, és emiatt igyekszik folyamatosan védekezni környezete ellen, amelyet felelősnek tart e hatalmas súlyokért. Gyakran érzi úgy, hogy kihasználják, alábecsülik és nem értékelik. (Ne feledjük el, hogy ezek egytől egyig a gyermekkorból maradt érzések, amelyek olyan sérülésekhez, traumákhoz kapcsolódnak, amely során a személyiség részei szakkifejezéssel élve leszakadtak és nem tudnak integrálódni a személyiségbe!) A passzív-agresszív emberek életük minden területén képesek akadályokat gördíteni maguk elé, amelyeket természetesen mások rosszindulatának tulajdonítanak, s sokszor azokat is elutasítják, akik leküzdve ellenérzéseiket, felismerik, hogy az illetőnek segítségre lenne szüksége és igyekeznek kiszakítani őt az ördögi körből. Ám egy olyan ember, aki elzárkózik mindenkitől, aki a segítséget kritikának, a tanácsot lenézésnek, az őszinteséget sértésnek veszi, nagyon nehéz segíteni…

Fontos hangsúlyozni, hogy időnként mindannyian kerülünk olyan helyzetbe, amikor valamihez nem fűlik a fogunk, de muszáj megtennünk. Ilyenkor gyakran megpróbálunk kibúvót találni, tologatjuk a határidőt, netán negatívak, kritikusak leszünk az adott feladat (és az ahhoz kapcsolódó emberek) irányában, netán úgy döntünk, egyszerűen nem tesszük meg mégsem, ami a feladatunk. Tehát ilyen esetekben bárki reagálhat passzív-agresszív módon. A gond ott kezdődik, amikor ez a fajta viselkedés a személyiség részévé válik, hiszen nagyon nehéz, sőt, megkockáztatjuk: lehetetlen együttműködni egy olyan emberrel, aki folyamatosan kifelé projektálja vélt és valós sérelmei okát.