Mire mennénk apák nélkül?

Ha csak megnyugtató közelségükkel, egy biztató szempillantással vagy egy régi poénnal, de akkor is az apák azok, akik átsegítenek minket, aggódó kismamákat a nehéz helyzeteken.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2014. május 27. Gyarmati Orsolya

Ha csak megnyugtató közelségükkel, egy biztató szempillantással vagy egy régi poénnal, de akkor is az apák azok, akik átsegítenek minket, aggódó kismamákat a nehéz helyzeteken.


Zsani és Csabi négy várandósságot és szülést élt át együtt. “Minden gyerekkel más volt, hol könnyebb, hol nehezebb, voltak izgalmak és persze gyönyörű pillanatok” – avat be az anyuka. “Így visszatekintve olyan, mintha mindent együtt csináltunk volna. Emlékszem, még a terhességi tesztek eredményét is együtt vártuk. Együtt izgultunk, amikor megjelent a két csík.” A házaspár első két gyermeke lány lett. “Én először fiút szerettem volna” – vallja be az apuka. “Amikor a másodikat is lányként azonosította az ultrahangos orvos, kissé csalódottan kérdeztem vissza, hogy nem lehet, hogy még kinő a fütyije? Aztán persze Fanni lett a legapásabb mindannyiuk közül.” A beszélgetés alatt is végig az édesapja mellett ül.
 
A szülők elmesélik, hogy Csabi minden szülésen ott volt. “Segíteni persze csak a jelenlétemmel tudtam, de állítólag az is sokat ért. Ott álltam Zsani fejénél, és drukkoltam, mint egy jó focimeccsen, miközben ő kékre-zöldre szorongatta a kezemet.”

“Egyszer meg majdnem lemaradtál. Botinál” – szól közbe az anyuka. “Elküldtem bevásárolni. Valamit már akkor is éreztem, amikor még itthon volt, de rutinos anyaként, harmadszorra meg voltam győződve, hogy van még idő. Csabi maradni akart, de én megnyugtattam, hogy simán belefér a nagybevásárlás. Aztán alig telt el egy óra, izgatottan hívtam, hogy jöjjön, különben lemarad a fia születéséről. Akkor történt, hogy mire Csabi hazaért, elfüstölt az autó motorja. Ő gyorsan átugrott a bátyja kocsijába, aztán száguldottunk is tovább a kórházba. Épphogy odaértünk.”

A férj sokat segített minden terhesség alatt a többi gyerek körül és a háztartásban is. “Néha főztem is. Például májat, mert azt olvastam, hogy a vasra nagy szükségük van a kismamáknak” – mondja az apuka, akit érdekeltek a terhességgel kapcsolatos cikkek, könyvek is. Ez Zsaninak nagyon jólesett.