Mit ér egy jó apa?
Az anyaságról valahogy sokkal többet beszélünk, mint az apaságról. Ez nemcsak a hétköznapokban van így, a pszichológiai irodalmat olvasva is sokszor az az ember benyomása, mintha a szerzők kissé megfeledkeznének az apákról, és sokkal többet írnak az anya-gyermek kapcsolatról.
Az anyaságról valahogy sokkal többet beszélünk, mint az apaságról. Ez nemcsak a hétköznapokban van így, a pszichológiai irodalmat olvasva is sokszor az az ember benyomása, mintha a szerzők kissé megfeledkeznének az apákról, és sokkal többet írnak az anya-gyermek kapcsolatról.
Persze, erre valamelyest választ ad a történelem: átalakulóban van az életmódunk, egyre több az olyan család, ahol a két szülő megosztja a gyermek körüli teendőkel akár már az első pillanatoktól, nem beszélve arról, hogy a szülés is közös élménnyé válik. Ez régen nem így volt.
Az azonban mindig úgy volt, hogy a gyermek életében meghatározó figura az apa, legyen közel vagy távol, legyen könnyen vagy nehezen elérhető testi, érzelmi értelemben. Ahogy igaz az anyára is, az apa is elsődleges azonosulási minta az azonos nemű gyereknek, és az első tudás az ellenkező nemű gyermek számára arról, milyenek az másik nem képviselői.
Ha nagyon kevés a kapcsolódási lehetőség az apához, éppen mert egész nap nincs otthon, vagy érzelmileg elérhetetlen, esetleg egyáltalán nincs jelen a család életében, annak ugyanolyan erős az üzenete: a kiszámíthatatlanságról, elérhetetlenségről beszél ez az üzenet, és ezzel a félelemmel vág bele a lány az életbe, illetve hiányzó mintával a fiú.