Mit olvassunk, ha elég jó szülők akarunk lenni?

Még mindig nem hisszük el, hogy az első életévekben történtek kihatnak az egyén egész életére. Pedig ahogyan a gyerekeinkkel bánunk, olyan lesz a jövő.

A gyerek az ember legvakmerőbb vállalkozása. Freudot lehet nem szeretni, gyávának és elavultnak tartani, meghaladni vagy megújítani, de azt nem lehet tőle elvitatni, hogy forradalmi felfedezést tett, amelynek jelentőségét máig nem ismertük fel, vagy legalábbis még mindig hárítjuk. Freund zseniális intuíciója így szól: az életünket tudattalan vagy tudat alatti tényezők határozzák meg, olyan tapasztalatok, amelyekre legkorábbi gyerekkorunkban teszünk szert.

Az agyunk szerkezetét csecsemőkori körülményeink befolyásolják

Freud felfedezését a tudomány az utóbbi évtizedekben kezdte a maga egzakt módszereivel alátámasztani. Az agy- és idegkutatás legutóbbi eredményei azt mutatják, hogy az újszülött agya még nincsen készen. Szerkezetét alapvetően meghatározzák azok a benyomások, amelyek a születéskor és a születést követő első években érik.

Mentális és érzelmi intelligenciánk mértéke túlnyomórészt nem genetikai adottságainkon múlik, hanem azon, hogy csecsemőként elfogadó, gondoskodó, szükségleteinkre odafigyelő és azokat kielégítő, ingergazdag, interaktív, biztonságot nyújtó közeg vett-e körül bennünket. Ha igen, nemcsak memóriánk, logikánk, kreativitásunk lesz fejlettebb, hanem szociális képességeink is.

Elég csak a híres Harlow-féle majomkísérletre gondolnunk, hogy megértsük a korai testi kontaktus, kötődés, interakció egész későbbi életünkre kiható jelentőségét. A kismajmokat négy csoportra osztották: az elsőben a kicsik a mamájukkal maradtak, a másodikban szőrből készült puha műanya, a harmadikban hideg, kemény drótanya helyettesítette az anyát, a negyedikben pedig nem volt semmiféle pótlék.

A rossz anya antiszociálissá tesz

A valódi anya mellett felnövő majmok hamarabb lettek önállóak, nagyobb volt bennük a kíváncsiság. Hosszabb ideig távol maradtak a mamájuktól, de ha megijedtek, azonnal visszarohantak hozzá. A szőranyán nevelkedők sokkal több időt töltöttek a műanyába kapaszkodva. Ha lemerészkedtek róla, nem mentek túl messzire, viszont ha megijedtek, nem ragaszkodtak a saját szőranyjukhoz, akármelyik másikba belecsimpaszkodtak. A drótanyások nem mertek eltávolodni a drótanyától, viszont ha megijedtek, nem másztak fel rá, lebénultak a stressztől.

A tanulság nyilvánvaló: a test melegét, a biztonságot megtapasztaló kismajom érdeklődéssel és bizalommal tekint a világra, és ha baj éri, tudja, hová meneküljön. A szőranyás majom tíz körömmel kapaszkodik anyapótlékába, de kötődni nem tud hozzá. A rideg drótanyán felnövő tele van félelemmel és szorongással, és semmilyen eszköze nincs ennek leküzdésére.

Ami pedig felnőtt társas kapcsolataikat illeti: a szőranyások a közösség peremfigurái, nemigen vegyülnek a többiekkel. A drótanyások aszociálisak, kerülik a kontaktust, sokszor szexuális életet sem élnek. A mindenféle anya nélkül felnőtt majmok egyértelműen antiszociálisak, mindenfajta közeledésre agresszivitással válaszolnak. Alkalmatlanok a közösségi életre.
Hogyan bánunk a gyerekeinkkel?

Margaret és Harry Harlow kísérlete – mint általában a kísérletek – elképesztően kegyetlen, hiszen a kísérlethez felhasznált majmok életét (eltekintve azoktól a szerencsésektől, akik az anyjukkal maradhattak) visszafordíthatatlanul tönkretették. Mentségükre csupán annyit hozhatunk fel, hogy nem tudták, milyen eredményre fognak jutni. A szorongóvá, agresszívvá tett majmok áldozata csak akkor nem volt hiábavaló, ha példájuk minél több embert ráébreszt a tényre: a társadalom minőségét az határozza meg, hogy miképpen bánunk a gyermekeinkkel.