A nagy anyaháború: Tapasztaltak vs. Újdonsültek
Mostanában egyre többször találkozom különböző anyacsoportokban POZITÍV kommentekkel. „Jól csinálod!” „Csak így tovább!’ – olvasom őket. De aztán mindig szembejönnek a negatív hozzászólások is. Megtanultam nem belefolyni az ilyenekbe, de akaratlanul is rádöbbentem, hogy az anyukák között állandó háborúzás folyik…
Amit észrevettem, az az, hogy a legtöbbször a Tapasztalt Anyukák és Újdonsült Anyukák tagjai esnek egymásnak. Az előbbiek közül sokan nem bírnak magukkal, és minden egyes bátorításnak tűnő megjegyzésbe belecsempésznek némi ítélkezést.
Valahogy így:
„Olyan gyorsan elrepül az idő – élvezd ki minden percét!”
„Bárcsak újra ilyen sok időt együtt tölthetnék a gyerekeimmel, mint te!”
„Én IMÁDTAM, amikor a gyerekeim annyi idősek voltak, mint most a tieid!”
„Ne nyomkodd a telefonod, ha a gyerekeid veled vannak! Figyelned kell rájuk.”
„Nézz a gyerekeidre és lásd őket! Látod, milyen édesek? És milyen kicsik?
Érthető, mire gondolok, ugye?
Nézzünk egy kicsit reálisabban a gyereknevelésre. Én nem hiszem, hogy a szülőség azt jelenti, hogy élvezem minden percét – és szerintem ezzel más is így van.
Az sem igaz, hogy születésüktől kezdve minden pillanatban imádod a gyerekeidet.
Szóval a következő a helyzet:
Igen, igen, nagyon gyorsan elszalad az a pár év. Ennek teljesen tudatában vagyok, mivel például én is voltam gyerek és én is felnőttem. És nem, nem csüggök rajtuk imádattal mindig, mert az első pár évben rengeteg az olyan helyzet, amikor legszívesebben sikítanék és csapkodnék azért, amit csinálnak. És igenis nagyon kemény az esti háromórás lefektetési procedúra, Szóval képtelenség MINDEN PERCET élvezni. Ezért kérem az „okoskodó” anyákat, hogy ne próbáljanak valami olyasmi miatt lelkiismeret-furdalást kelteni bennem, amivel kapcsolatban ők sem teljesen őszinték…
És el is jutottunk a következő „vádponthoz”, jelesül, hogy nem látjuk eléggé a gyerekeinket. Ezzel is ellenkeznék. Mert naponta egymilliószor csodálkozunk rájuk, hatódunk meg tőlük, vagy telik meg boldogsággal a szívünk, ha rájuk nézünk. Amikor félretesszük a mosást, a teregetést, a vasalást, és leülünk melléjük, vagy az ölünkbe vesszük őket. Ha kérik, olvasunk még egy (és még egy) mesét. Szóval, kedves okoskodó anyuka, ha neked az a véleményed, hogy nem látok a gyerekeimet, tévedsz.
Akkor is, ha időnként ránézek a telefonomra / a számítógépre / beleolvasok egy újságba. Természetesen tudom, hogy nem minden Tapasztalt Anyuka akar okoskodni, mégis, mi, Újdonsült Anyukák nagyon sokszor érezzük megbántva magunkat a szavaik miatt.
Szóval, ha egy dolgot mondhatok a Tapasztaltaknak, akkor az a következő: Jusson eszetekbe, hogy azért látjátok más szemszögből ma a dolgokat, mert valaha pontosan olyanok voltatok, mint mi, Kezdők – fáradtak, szétesettek, bizonytalanok, kialvatlanok. Ti is küzdöttetek a bilire szoktatással, megnéztétek / elolvastátok ugyanazt a mesét naponta 85-ször, és könyörgő tekintettel néztétek az órát, hogy legyen már itt a lefektetés ideje.
Igen, mostanra a gyerekeitek nagyok, és örülök miattuk, és miattatok. De kérlek, ne mondjátok, hogy a gyereknevelés minden egyes percét élveztétek, és fogadjátok el, hogy én sem fogom. Abban is biztos vagyok, hogy egy sor olyan dolgot sajnáltok visszatekintve, amiről én még nem tudok, hogy sajnálni fogom. De kérlek, ne fosszatok meg a lehetőségtől, hogy amikor itt az idő, én is megtapasztaljam, mi az, amit másként kellett volna tennem. Ne próbáljatok bűntudatot kelteni bennem csak azért, mert több tapasztalatotok van.
Higgyétek el, minden erőnkkel azon vagyunk, hogy jól csináljuk, és nem kell percenként arra figyelmeztetnetek minket, hogy az idő gyorsan repül. Amire szükségünk van, az csupán ennyi: „Ne aggódj! Minden rendben lesz! Jól csinálod!”
