Ne fújjuk fel a kisgyerek szavait, tetteit!
Azért fontos, hogy tisztában legyünk a gyerek fejlődési sajátosságaival, mert különben könnyen előfordul, hogy problémaként kezelünk olyasmit, ami szükségszerűen következik az életkorából. Sok szülő megijed, mikor a gyerek –szerinte- túlzott érdeklődést mutat a nemiség iránt, vagy olyan dolgokat mond, tesz, amik felnőtt értékrend alapján elítélendők lennének.
Azért fontos, hogy tisztában legyünk a gyerek fejlődési sajátosságaival, mert különben könnyen előfordul, hogy problémaként kezelünk olyasmit, ami szükségszerűen következik az életkorából. Sok szülő megijed, mikor a gyerek –szerinte– túlzott érdeklődést mutat a nemiség iránt, vagy olyan dolgokat mond, tesz, amik felnőtt értékrend alapján elítélendők lennének.
Arra gondolnak: „Te jó ég, mi lesz később, ha már most ilyen ez a gyerek? Hiszen most még olyan ártatlannak kellene lennie!”
A kisgyerek is szexuális lény
Freud annak idején sokkolta a világot azzal a gondolattal, hogy a szexualitás nem a kamaszkorban pattan elő a semmiből, hanem a születés pillanatától folyamatosan bomlik ki. Azóta sok idő eltelt, mégis vannak szülők, akik megijednek attól, hogy a gyerek, ahogy a világgal, és a teste többi részével, úgy nemi szerveivel is megismerkedik. Próbálgatja, megtapasztalja, hogy ez kellemes, és érthető módon nem tudja még, hogy „nem illik” mások előtt hódolni ennek az élvezetnek. Éppen az ártatlansága miatt dörzsöli, simogatja magát, hiszen neki ez ugyanolyan természetes, mint ahogy a különféle hangok kiadása, a lábakkal való kalimpálás is öröm.
Már gyereknek is erkölcstelen volt: két évesen hazudott!
Többféle gyermeki hazugság van, egy biztos, mindenki „hazudik” gyerekként, bár inkább fogalmazzunk úgy, hogy nem mond igazat, mert ez másfajta hazugság, mint a kamaszé, felnőtté. Persze, hogyha megkérdezzük, ő törte-e össze a vázát, és olyan arccal, hangon, ami sugallja: „jaj neked, ha igen”, akkor rávágja, hogy nem.
Érti, hogy ez a megúszós válasz, azt viszont még nem látja át, hogy hosszútávon nincs értelme a hazugságának, mert úgyis tudni fogják, ki törte össze, és az őszinteség enyhítő körülmény lenne. Mi is legyünk őszinték: a felnőtt igazmondása mögött sem mindig valamiféle belső erkölcsi parancs áll, hanem a tudás, hogy lebukni még kínosabb lesz, mint rögtön vállalni az igazat.
A másik eset, mikor a gyerek nem mond igazat, mikor összekeveredik a fejében a valóság és a fantázia. Ez óvodás korban még teljesen normális. Nem tudja, hogy „hazudik”, mikor olyat mond, ami csak a képzeletében létezik, amire csak vágyik, vagy amitől fél. A gyerek teljes félreértéséről tanúskodik, ha valaki emiatt leszidja.
A cikk még nem ért véget. Olvass tovább!