Ne szidja a másikét, magyarázzon neki!
A legtöbb szülő számára kínos, mégis elkerülhetetlen, hogy olykor mások gyerekét kelljen nevelni, fegyelmezni. A nevelés, persze, idézőjeles, hiszen az tartós kapcsolatot feltételez, de adódhat konfliktus a játszótéren, az iskolaudvaron vagy bárhol úgy, hogy nincs ott a szülőtárs – a kialakult helyzetet azonban valahogy rendezni kell.
A legtöbb szülő számára kínos, mégis elkerülhetetlen, hogy olykor mások gyerekét kelljen nevelni, fegyelmezni. A nevelés, persze, idézőjeles, hiszen az tartós kapcsolatot feltételez, de adódhat konfliktus a játszótéren, az iskolaudvaron vagy bárhol úgy, hogy nincs ott a szülőtárs – a kialakult helyzetet azonban valahogy rendezni kell.
Amíg a nap nagy részében otthon van a baba, és a séták is csak abból állnak, hogy a babakocsiban tologatja a szülő a hol alvó, hol nézelődő csecsemőt, addig nem kerül összeütközésbe más gyerekekkel. Lehet, hogy a szeme sarkából látja, amint más gyerekek kavicsokkal dobálják a galambokat vagy egyik húzza a másik haját, de eszébe sem jut beavatkozni. Remélhetőleg ott vannak a szülők erre, ha pedig nincsenek, az sem az ő baja. Ám amikor már a mászó, totyogó baba kontaktusba lép másokkal, óhatatlanul belefut a szülő olyan helyzetekbe, amiknél előkerül a dilemma: mennyire szabad vagy ajánlatos rászólni más gyerekére.
Az első, zsigeri válasz talán az lenne a többségnek, hogy ki-ki nevelje a sajátját, ő sem szeretné, ha kéretlenül beleavatkoznának a családi életükbe. Csakhogy vannak olyan helyzetek, amikor nehéz máshogy megoldani a szituációt.