Ne vegyük el a gyerektől a gyerekkorát!

Talán nem én vagyok az egyetlen, akinek az első asszociációja a gyerekre, akitől elvették a gyerekkorát, Michael Jackson. Persze, nem ő az egyetlen.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2014. július 03. Gyarmati Orsolya

Talán nem én vagyok az egyetlen, akinek az első asszociációja a gyerekre, akitől elvették a gyerekkorát, Michael Jackson. Persze, nem ő az egyetlen.


Persze, nem Michael Jackson az egyetlen, akinek szabad játék helyett kemény munkával teltek a gyerekévei, de az ő esetében látványosak voltak a következmények, a házi vidámparktól kezdve az olyan kijelentésekig, mint ami egy interjúban hangzott el vallomásként: „én vagyok Pán Péter”. És a zenész többször meg is fogalmazta, hogy úgy érzi, ellopták gyerekkorát, amiben nem voltak ünnepnapok, szülinapok. Amikor azt mondja egy díjátadón, a világ azért olyan hely, amilyen, mert a gyerekeket nem hagyják gyereknek lenni, és ezért vannak tele a börtönök is, azzal pszichológusként is egyet lehet érteni.

Szabjuk az ő képességeihez az elvárásokat!

Sokféleképp el lehet venni egy gyerektől a gyerekkorát. Az egyik látványos módja, amikor már a gyermekévek kemény munkával telnek, és aránytalan szerepet kap a teljesítmény elvárása. Az aránytalanságot azért fontos hangsúlyozni, mert bizonyos elvárásokkal minden szülő él, a legszabadelvűbb is. Lehetnek elvárásaink az iskolai teljesítmény terén, de legalábbis a viselkedés terén mindenhol megfogalmazódnak követelmények a gyerekkel szemben. Akkor beszélhetünk a gyermekkor elvételéről, ha ezek az elvárások nincsenek a gyerekre szabva. És ebben tényleg az ő személyisége, képességei a döntők, mert hatalmas különbségek vannak abban, kit mi terhel túl. Van olyan gyerek, aki még a versenysporttal járó napi többórás gyakorlást is ép lélekkel végzi, bár itt a pszichológusban mindig megszólal a kisördög, vajon tényleg nincs-e a háttérben például olyan félelem, hogy csak kiemelkedő teljesítmény esetén fogják szeretni, ezért akar „ő maga” gyakorolni és versenyre járni. De ne általánosítsunk: bizonyára van ilyen is, olyan is.

Ugyanakkor vannak gyerekek, akiket sokkal kisebb kötöttségek is nyomasztanak, mert más a lelkialkatuk, mások a szükségleteik. Nem rosszabbak vagy jobbak, de például kisebb örömet okoz számukra egy jó teljesítmény elérése, viszont nagyobb igényük van az álmodozásra, kötetlen tevékenységre, önmaguk szabad kibontakoztatására. Lehet, hogy látszólag semmit sem csinál ez a gyerek, csak lopja a napot, de közben a fantáziájában már megszületett egy egész világ, amiből, ha hagyják, egyszer talán alkotás lesz. Vagy ha nem lesz kézzelfogható alkotás, akkor „csak” egészséges, kiegyensúlyozott személyiség válik belőle.