Néha csak simán békén kell hagyni a gyereket

Több pszichológus tett már kísérletet arra, hogy összegyűjtse az ember legfőbb szükségleteit. Talán azok a legteljesebb elméletek, amik az emberi kapcsolódás, a megismerés és az alkotás igénye mellett azt is megfogalmazzák, időnként szükségünk van az ingerektől való visszavonulás lehetőségére is.

Szülőként nem mindig jut az ember eszébe, hogy nemcsak a szükséges alvásmennyiséget kell biztosítani a gyereknek, de az ébren töltött időben is lehet, hogy valami túl sok, túl közeli, túl intenzív számára. Igénye lehet a porontynak az egyedüllétre, a kevesebb zajra, de akár a kevesebb testi kontaktusra vagy kommunikációra is. Sokféle árnyalata van ennek, lényeg, hogy már a kisgyerek is jogosan igényli, hogy neki is legyen hatása arra, mikor mennyi ingert, közelséget kap.

A visszavonulás egyik fontos terepe a testi kontaktusok korlátozása. Ha a gyerek nem kér puszit, ölelést, simogatást, gyömöszölést, akkor tartsuk ezt tiszteletben! Nem is olyan egyszerű feladat ez, hiszen könnyen lehet egyfajta játék, hogy „deee, csak azért is elkaplak és megölelgetlek!”. Vegyük észre, amikor már csak mi vagyunk benne a játékban, a gyerek valójában nem élvezi.

Nem utálatosság, önvédelem

Vannak olyan helyzetek, mikor a család nem érti, hogy miért zavaró a csemetének az érintkezés, és utálatosságnak tekintik, hogy nemet mond. De attól még, hogy a szülőt nem zavarja, ha közös pohárból isznak, és nem érti, miért ne kérhetné meg a porontyot, hogy lekenje a hátát ott, ahol ő már nem éri el, elfogadhatja, ha ezek a csemetének kellemetlenek. Előfordul, hogy a gyerek visszautasító viselkedése azzal függ össze, hogy a szóban forgó felnőttet nem érzi annyira közel magához. Például, hiába van kevés hely a vonaton, lehet, hogy nem szívesen ül a félévente egyszer látott nagymama ölében az út alatt.

Hasonló a helyzet a sokaknál gyakori konfliktusokat okozó kérdéssel: a köszönéssel. A felnőttnek ez rutin, és semmit nem mond arról, a másikat közel érzi-e a magához. A kisgyerek viszont egyfajta kapcsolódást él meg a köszönésben, és a többség nem szívesen köszön, amíg nagyon idegennek érzi a másikat. Kell valamiféle bizalom, egy kis otthonosság hozzá. A szülő persze szeretné, ha mindenki látná, az ő csemetéje jól nevelt, kínosnak érzi, hogy a szomszédnak csak ő köszön vissza. De anya és apa is jól jár vele, ha megvárja, amíg elmúlik ez az időszak, idővel a gyerekek is könnyebben köszönnek: látják, hogy mindenki azt teszi, és oldódik ez a gátlás. De főként akkor, ha nem erőltetjük!

Kipiheni a külvilágot

Ha több gyerek van, nehéz kielégíteni az egyedülléthez, egyedül játszáshoz fűződő igényt. Lehet, hogy külön szoba nincs, de azzal is sokat segítünk, ha biztosítunk egy külön kis kuckót, sarkot a csemetének, ha igénye van az elvonulásra. Lehet az egy kis sátor: néhány szék egy takaróval leterítve. Rendszerint a nagyobbnak lenne igénye elvonulni, a kicsi pedig azt akarja, mindig játsszon, foglalkozzon vele. A szülőnek nem dolga ebbe folyton beavatkozni, és rendezni kettőjük ügyét, de legalább a nap egy részében próbálja meg biztosítani az egyedüllétet számára.

A cikk még nem ért véget. Olvass tovább!