Nem akarom, hogy áldozat legyen a gyerekem!

Minden szülő réme, hogy valamilyen módon áldozattá válik a gyermeke. Ennek számos formája képzelhető el. Ide tartozik a csúfolódás, kiközösítés, és az is, hogy bűncselekmény áldozatává válik: elrabolják, megverik, meglopják, szexuálisan bántalmazzák.

Az óvintézkedések egy része technikai jellegű, illetve konkrét felkészülést jelent egy adott veszélyhelyzetre. Ám legalább ennyire összetett kérdés, hogyan lehet úgy nevelni, hogy tudjon nemet mondani, illetve merjen szólni róla a szülőnek, ha baj van.

A nemet mondást a kultúránk eléggé ellentmondásosan kezeli. Egyrészt, elismerjük, hogy szükséges ez a képesség, másrészt nem mindig egyértelmű, mikor van hozzá joga a gyereknek. Vannak olyan kényes határesetek, amikor akár ütközhet a szülő és pedagógus véleménye arról, mondhat-e nemet a gyerek. Például otthon az a norma, hogy csak azt kell megenni, ami jól esik, de lehet, hogy az óvónő, tanító elvárja, hogy ne álljon fel az asztaltól, amíg van étel a tányérján. A megoldásban a lényeg az, hogy ne a gyerek kerüljön két tűz közé, ne rajta csattanjon az ostor. Legjobb, ha olyan a viszony a pedagógussal, hogy tisztázni lehet vele a kérdést.