Nem megyek iskolába – csak nem tudom, miért?

Hétfőn sok gyerek nem megy iskolába. És sok gyerek megy. Sok tanár kockás ingben fog tanítani, másik pedig nem. Egyesek elhatárolódnak és nem beszélnek a dologról, mások a tanulókat is arra buzdítják: jöjjenek. Esetleg arra: ne jöjjenek. Az osztályokban, az iskolákban feszült a helyzet. De vajon mennyire jó, helyes vagy megengedhető a gyerekeket bevonni ebbe a kimondottan politikai helyzetbe?

Sorban érkeznek a levelek szerkesztőségünk postafiókjába. Egyes szülők arról számolnak be, hogy a gyerekét megalázták, mert nem tudta otthon „értelmesen” elmagyarázni, miért lehet igazoltan otthon maradni hétfőn. Mások arról számolnak be, hogy a tanár ugyan elmondta, hogy nem kell hétfőn jönni, de éppen ezen a napon dolgozatot fog íratni, jó nehezet. Feltételezzük, hogy mivel nem mindenkinek nagy és önálló gyereke van kizárólag, hanem alsósok is, ezek a szülők még akkor sem tudják megengedni, hogy ne menjenek iskolába a gyerekek, ha épp szolidaritanak a tanárokkal. Ugyanis dolgozniuk kell. Nagymama meg nem mindenhol van kéznél.

Egy felső tagozatos gyerek már otthon hagyható, de ott is inkább csak a 7-8. osztályosok és a náluk idősebbek. Ők azok, akikkel már érdemben is lehet beszélgetni arról, mit is próbálnak elérni a tanárok, miért e sok tüntetés, tárgyalás, elégedetlenség. A kisebbek esetleg nem érzik a súlyát. Vagy túl sok információt kapnak, amelyek között nem tudnak eligazodni. Csak azt érzik, hogy itt most valami mellett és ellen kellene véleményt formálni, de az egyik tanár azt mondja, hogy maradjak otthon, a másik azt, hogy jöhetek, de ha lehet, kockás ingben, anyuéknak meg a haja is égnek áll, mert nem tudják megoldani, hogy otthon maradjak, viszont azt sem szeretnék, ha ilyen légkörben kellene hétfőn végigcsinálnom a napot. Hogy a fél osztály hiányzik, a másik felének a fele kockás, és aki nem, akkor az most nem jó? Vagy azzal mi van?

Úgy gondoljuk, hogy bármilyen égető is a KLIK, az iskolák, a pedagógusok ügyéről beszélni és érdemi döntéseket hozni, valamint párbeszédeket folytatni, ebbe a helyzetbe nem vonhatóak be a gyerekek. Persze sokan most azt mondják, éppen a gyerekek hátán csattan a leginkább az ostor, mert a tanárok egyre feszültebbek, ami meglátszik a tanórák hangulatán is. Ez így van. Csak éppen attól nem lesz jobb a helyzet, ha a gyerekeknek elmagyarázzák: ezért és ezért van rossz hangulat az iskolákban. Mert ez megoszthatja őket, ahogy megosztja a szülőket is. Egy osztály, egy csapat gyerek közösséggé kovácsolása nagyon komoly és nehéz, hosszú ideig tartó út. Ha viszont sikerül, csodákat lehet velük elérni. Ebbe belevinni politikát, felnőtt és felnőtt között zajló vitát, beszélgetést, ellentétet semmiféle jó eredményre nem vezethet. Mit fognak egymással kezdeni azok a gyerekek, akik hétfőn elmennek iskolába mondjuk kockás ingben, és szembesülnek azzal, hogy egyes osztálytársaik nem ilyen ruhában érkeztek? Leülnek és higgadtan megbeszélik? Vagy egymásra mutogatnak, szajkózva az otthon, utcán, tévében, interneten olvasottakat és hallottakat? És mi van azokkal, akik kihagyják a hétfőt? Rájuk támadnak, beszólnak nekik azok, akik viszont ott voltak hétfőn? A tanárok egészen biztosan mással lesznek elfoglalva, például,hogy akkor most haladjanak-e az anyaggal vagy sem? Vajon kik fogják moderálni az osztályokban kialakuló ellentéteket?

Véleményünk tehát az, hogy igen, beszélni kell a problémákról a felnőtteknek, és nem, nem szabad a gyerekeket ilyen módon belerángatni az ő problémáikba. Mert van így is elég ellentét és feszültség. Kár lenne a tanulókat a szükségesnél (és elkerülhetetlennél) jobban kitenni ennek.