Nem mentheted meg a gyereket minden fájdalomtól

Sokszor mondják, hogy a gyereknek szembesüli kell tettei következményével, és hogy nem szabad burokban nevelni. De amikor arra kerül a sor, hogy konkrét helyzetben döntést hozzunk, könnyen kimennek ezek az elvek a fejünkből. Kétségtelen, hogy a szülőség abból is áll, hogy megvédjük a gyereket a külvilág hatásaitól, biztonságot nyújtunk neki. Ha nem is burokban, de fészekben neveljük őket, ahonnan kilátnak, de azért megtartja őket. Ám könnyű túlzásba esni, és olyasmiben is védelmet nyújtani, amivel már a gyerek is elbánna. Ilyenkor többet használunk azzal, ha kicsit hátra lépünk.

Érdemes különbséget tenni aközött, hogy ráérez a szülő, most valamiért több pátyolgatásra van szüksége a gyereknek, és aközött, hogy valójában saját maga miatt dönt: mert ő nem bírja nézni a csemete nyűglődését. Természetes, hogy vannak pillanatok, mikor a gyerek elesettebb.

Talán nem is derül fény konkrét okra, máskor egyértelmű, hogy azért igényel az életkoránál kisebbnek járó bánásmódot, mert például beteg vagy összeveszett valakivel és szomorú. Fontos, hogy ezekre a rezdülésekre rezonáljon a szülő, és a következetesség félreértéséből fakadóan ne igyekezzen mindig ugyanúgy, robotként viselkedni.

Lehet, hogy egyedül szokott törölközni fürdés után az ovis, de ha ma épp bújósabb, és jól esik neki, ha mi törölgetjük meg, miért ne? Lehet, hogy tud önállóan enni a kétéves, de valamiért most arra kér, etessük meg, miért ne? Nem szoktunk éjjel tizenegykor csokit adni a gyereknek, de ha a napok óta betegeskedő kölyöknek most ment le a láza, végre van egy kis étvágya, és csoki esne neki jól, akkor, ha nem is kilószám, de egy-két falatot adunk neki.

De vannak helyzetek, mikor a gyerek maga szeretne vállalni valamilyen nehézséget, és a szülő azzal segít, ha partner ebben. Mint Sáránál, aki háromévesen elhatározta, leszokik a cumiról, és megkérte szüleit, dobják ki. Persze nem merték kidobni, eltették. Volt olyan helyzet, mikor Sára nyűgösebb volt, és eszébe jutott az anyukának, most biztos megnyugtatná a cumi, és ilyen életkorban még igazán belefér… De figyelembe vette Sára kérését, és magában tartotta gondolatait.

És persze semmi tragédia nem történt, megnyugodott így is a kislány, hiszen nagyon is jól érezte, mikor megfogalmazta a kérést, hogy neki erre már nincs szüksége. Na igen, nehezebb lett volna az anya helyzete, ha Sára kétségbeesetten sírt volna a cumi után: azt mondja az anya, szerencse, hogy megúszta ezt a kihívást, mert nem tudja, mit tett volna. Ha nem is a végletekig kellett volna kitartani (különösen nem egy háromévesnél), azért abban a helyzetben is legalább egy próbát érdemes tennie a szülőnek, sikerül-e kimászni az érzelmi viharból a cumiról való leszokás feladása nélkül.