Nemzetközi demográfiai fórumot rendeznek Budapesten

Háromnapos nemzetközi demográfiai fórumot rendeznek csütörtöktől Budapesten, a Millenárison 18 ország részvételével - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere egy hétfői budapesti sajtóbeszélgetésen.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2015. november 03. Gyarmati Orsolya

Háromnapos nemzetközi demográfiai fórumot rendeznek csütörtöktől Budapesten, a Millenárison 18 ország részvételével – jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere egy hétfői budapesti sajtóbeszélgetésen.


A miniszter elmondta, Magyarország európai párbeszédet kezdeményez arról, milyen válasz adható a kontinens folyamatos népességfogyására. Ennek egyik állomása a konferencia, amelyet csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnök nyit meg, majd európai miniszterek és politikusok szólalnak fel, és elhangzik Andrzej Duda lengyel köztársasági elnök, valamint Ferenc pápa üzenete is – tette hozzá.

Balog Zoltán kiemelte, Magyarország azt az álláspontot képviseli, hogy a népességfogyásra nem megoldás a migráció, helyette belső választ kell adni, azaz erősíteni és támogatni kell a családokat. A fórum üzenete, hogy “az erős nemzet alapja az erős család” – hangsúlyozta a miniszter.

Novák Katalin, a minisztérium család- és ifjúságügyért felelős államtitkára úgy fogalmazott, a szakmai előadásokon túl családi ünnepnek is tekintik a rendezvényt, amelynek zárónapján, szombaton ingyenes családi és kulturális programokkal várják az érdeklődőket.

A sajtóbeszélgetésen Novák Katalin bemutatta a nemrég elindított csalad.hu portált, amelyen a családokat érintő legfontosabb információkat gyűjtötték össze közérthetően, emellett azon található a csecsemőgondozási díjra (csed) és a gyedre, továbbá a családi adókedvezményre és a nyugdíjra vonatkozó kalkulátor, valamint aktuális pályázati lehetőségekről és programokról is olvashatnak az érdeklődők. A portál a Budapesti Demográfiai Fórumról is folyamatosan tudósít majd – fűzte hozzá az államtitkár.