Női körülmetélés: sosem lesz vége?

„Ez megvéd a szextől, hiszen ha egy nő nem esik át ezen, Isten tudja csak, mit művel.” – véli egy egyiptomi férfi a női nemi szerv csonkolásának máig élő gyakorlata kapcsán. Az általános vélemény az, hogy a hagyomány fontosabb, mint az a tragédia, amivel ez a brutális beavatkozás testileg-lelkileg jár.

Fekete-Afrika, az Arab félsziget számtalan területe, Kelet-Ázsia egyes részei csupa olyan hely a világban, ahol a női körülmetélés vagy csonkítás mindennapos részét képezi a kislányok, nők életének. Olyan hiedelmek kapcsolódnak hozzá, mint a helyes, erkölcsös élet alapvető követelménye, a női tisztaság megőrzésének biztosítéka, valamint az, hogy ha nem végeznék el a beavatkozást, a női nemi szerv akkorára nőne, mint egy férfié. Márpedig ezt nyilván nem szabad hagyni.

Ahogy arról már írtunk egy korábbi cikkünkben, a női genitáliák csonkolása végtelen számú testi-lelki problémát vet fel. Nincs fájdalomcsillapítás, nincs higiénia. A beavatkozást sok esetben azzal végzik, amit épp találnak: ha kés nincs, jó egy darab üvegcserép, esetleg éles kő vagy tüske. Az iszonyú fájdalmon túl aztán következnek a további tragédiák: a seb – mindenféle sterilizáció hiányában – rendkívül gyakran elfertőződik, s sokan belehalnak a seblázba, az iszonyú kínokba, a vérveszteségbe. Egyes statisztikák szerint minden harmadik nő emiatt veszti életét – ha nem közvetlenül a csonkítás után, akkor a nászéjszakáján, amikor a férj felszakítja az összevarrt területet, vagy szüléskor. Mivel egy házas asszonynak a házaséletnek „köszönhetően” újra és újra felszakadnak az annak idején durván összeöltött vágásai, a fertőzések állandó jellegűek, így nem csoda, ha sok újszülött is emiatt veszti életét.

Az ezekben a társadalmakban élő férfiak úgy vélik, a legbiztosabb módja annak, hogy egy nő szűzen menjen férjhez és hű maradjon hites urához, az éppen a csonkítás. Ahogy az ebben a videóban nyilatkozó férfi mondja: „Ez megvéd a szextől, hiszen ha egy nő nem esik át ezen, Isten tudja csak, mit művel.”

A civil szervezetek mindenféle fórumon és módon igyekeznek gátat vetni a női körülmetéléseknek, ám a tradíció tisztelete túl erős ahhoz, hogy meg lehessen akadályozni ezt az évente sokszázmillió nőt érintő szörnyű tragédiát. És a legdöbbenetesebb az, hogy azok a nők, akik mindezt túlélik, sokszor maguk is úgy nyilatkoznak, hogy ez része a kultúrának, ezt kapták örökségül, tehát tisztelni és élni kell vele. Mernének csak mást mondani…

A női nemi szerv csonkolása olyan mélységig alázza meg és teszi tönkre egy életre egy nő önbizalmát és annak a lehetőségét, hogy önmagát teljes értékűnek érezze nőként, hogy arra nincsenek szavak. Csak reménykedni tudunk abban, hogy elég erős lesz a szavuk azoknak a már csonkoláson átesett, és ennek a tragédiának a mélységeit átlátó nőknek, akik mernek kiállni a csonkítást ellenző véleményükkel a nyilvánosság elé, és egyszer majd vége lesz ennek az iszonyatnak. És abban is erősen igyekszünk bízni, hogy a bevándorlók között ezt a gondolatmenetet vallók nem szeretnék a migráció célállomásául választott országokban bevezetni és elterjeszteni ezt a gyakorlatot…