Novák Katalin: sikeres a diplomás GYED

Eddig csaknem kétszázan vették igénybe a diplomás gyedet

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
diplomás GYED
2014. október 20. Gyarmati Orsolya

Eddig csaknem kétszázan vették igénybe a diplomás gyedet


Eddig csaknem kétszázan vették igénybe a diplomás gyedet – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az MTI-vel. Novák Katalin emlékeztetett arra, hogy a havonta mintegy bruttó 70 ezer forintos juttatás a felsőfokú képzésben részt vevő fiatalok gyermekvállalásának ösztönzésére vezette be a kormány.

Tájékoztatása szerint az anya, aki a szülést megelőzően felsőfokú képzés nappali tagozatán két aktív félévet meghaladó hallgatói jogviszonnyal rendelkezik, a gyermek egyéves koráig gyedre lesz jogosult, ezt követően pedig gyest vehet igénybe. Az ellátásra munkaviszony hiányában azok is jogosultak, akik a hallgatói jogviszony szünetelését vagy megszűnését követő egy éven belül szülnek.

Elmondta, a diplomás gyed idei évi januári bevezetése előtt a felsőoktatási hallgatók vagy pályakezdő diplomások csak fél évet számíthattak be a hallgatói jogviszonyukból a gyedhez szükséges egyévi jogosultsági időbe, így mindenképpen rendelkezniük kellett még legalább fél év munkaviszonnyal.