Nyelvi kompetenciamérés: Nem a tökéletes nyelvtan, a bátor nyelvtudás lenne fontos!

Május 22-én írták az általános iskolák 6. és 8. osztályai a nyelvi kompetenciamérés feladatait. Évek óta látható tendencia, hogy sokkal jobb eredményeket érnek el a budapesti iskolások, mint a községi iskolákban tanulók. A hatodikosoknak A1-es, a nyolcadikosoknak A2-es szinten kell tudniuk az idegen nyelven. Egy nyelviskola angol vezető tanárai úgy látják, hogy a fő probléma az, hogy a gyerekek tudása nem áll biztos alapokon, az idegen nyelvet egyszerű bemagolandó tantárgynak tartják.

tudás
2019. június 25. Közlemény

Magyarországon 2015 óta mérik az általános iskolások nyelvi felkészültségét angol, illetve német nyelvből: a felmérés az olvasott és a hallott szöveg értését méri, azok a diákok kapnak „megfelelt” minősítést, akik legalább 60 százalékosra írják meg.

A Funside School szakmai vezetője szerint a receptív készségek (hallott szöveg értése és olvasott szöveg értése) terén erősebbek a hozzájuk kerülő diákok, mint a produktív készségek (beszédkészség és íráskészség) terén. „A nyelv az itthoni diákoknak távoli, hiszen steril környezetben, tankönyvből, tantárgy és tananyag jellegűen ismerkednek vele. A legtöbbjük számára teljesen idegen az idegennyelvi kommunikáció” – mondja Rozsos Réka, a Funside School egyik szakmai vezetője. Közben persze egyre közelebb kerül hozzájuk a nyelv, mert a YouTube-csatornák, az appok, a videójátékok nyelve angol, így észre sem veszik, hogy milyen széles szókincset szednek magukra játék vagy filmnézés közben.

A hatodikosok egy A1-es szintű feladatsort kaptak – aki ilyen szinten beszél angolul, az képes bemutatkozni, meg tud válaszolni és fel tud tenni egészen egyszerű kérdéseket. A nyolcadikosok ennél valamivel nehezebb, A2-es tesztet kaptak. Aki ezen a szinten áll, képes megérteni és használni olyan mondatokat, amelyek alap beszélgetési témákhoz kapcsolódnak, például a családhoz, vásárláshoz, munkához.

Az Oktatási Hivatal által most közölt eredmények szerint 2018‐ban a 6. évfolyamos angol nyelvi mérésen a részt vevő tanulók kétharmada (65 százaléka), míg a 8. évfolyamos méréseken a részt vevő tanulók 60 százaléka szerzett megfelelt minősítést. A vélhetően nehezebb feladatsornak köszönhető alacsonyabb átlagpontszám miatt a 2018‐as angol nyelvi mérésen a korábbi aránynál jóval kevesebb tanuló teljesítette az elvárt szintet. A nyelvi mérés készítői szerint az okok feltehetőleg nem a tanulók teljesítményének változásában keresendők.

A megfelelt minősítést szerző 6. évfolyamos tanulók százalékos aránya 2015‐től 2018‐ig nyelvenként (Forrás: Oktatási Hivatal)

A megfelelt minősítést szerző 8. évfolyamos tanulók százalékos aránya 2015‐től 2018‐ig nyelvenként (Forrás: Oktatási Hivatal)

A mérésben érintett iskolák 24 százaléka kiemelkedően jó eredményt, 14 százaléka gyenge eredményt ért el a mérésen. A jó eredményt elérő iskolák aránya Budapesten és a nyugat‐dunántúli régióban, a gyenge eredményt elérő iskolák aránya pedig a dél‐dunántúli, az észak‐alföldi és az észak‐magyarországi régióban volt magasabb az átlagosnál.

A tanulók által elért pontszámok átlaga régiónként (Forrás: Oktatási Hivatal)

„Nagyon sok összetevője van annak, hogy milyen tudással érkeznek hozzánk a gyerekek – az életkor, az a nyelvoktatás eredményessége az adott iskolában, a tanárcserék száma, az, hogy járt-e már magánórákra. Összességében elmondható azonban, hogy bizonyos tudással, minimális szókinccsel szinte minden hozzánk kerülő gyerek rendelkezik. A probléma ott van, hogy ez a tudás nincs rendszerezve a fejükben, illetve, hogy a gyakori tanárcserék miatt tulajdonképpen ugyanaz az tudásanyag kerül elő újra és újra az iskolában, így hátráltatva a szintbeli előrelépést” – mondja az iskola másik szakmai vezetője, Fancsali Kató.

A Funside School szakmai vezetői egyetértenek abban, hogy teljesen mindegy mennyi fordító applikációt és nyelvfelismerő programot fejlesztenek, a nyelvtudására szükség van és lesz – hogy milyen fajta tudásra az más kérdés. „Az óráimon a gyerekek magabiztosságot és rutint szereznek, ami a tanulási folyamat része, ugyanis nem elég, ha csak szavakat és nyelvtant zúdítunk rájuk. Szerintem az ilyen, magabiztos és bátor nyelvtudás az, ami a mai világban szükséges, nem a kimaxolt szókincs és a tökéletes nyelvtan, ezért inkább erre kell koncentrálni” – mondja Rozsos Réka. A Funside School célja éppen ez: olyan nyelvi készségeket fejlesztenek, melyek révén a gyerekek nem csak az anyanyelvükön lesznek képesek helyesen és magabiztosan kommunikálni, gondolkozni, gondolatokat kifejezni. Ahogy látják, erre a gyerekek is nyitottak – felismerték, hogy játékokból, videókból sokat lehet tanulni és ha a tanár ezt nem kicsinyli le, akkor érdekes és jó közös munkát tudnak végezni a diákokkal.