Orbán: „Világossá tesszük azt, hogy csak egy férfi és egy nő házasodhat össze és alapíthat családot.”

Felháborodást váltott ki Orbán Viktor fenti kijelentése liberális körökben. Kormánypárti és ellenzéki politikusok vitatkoztak a család fogalmáról, helyéről, értékéről és megítéléséről.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
család
2016. május 25. Gyarmati Orsolya

Felháborodást váltott ki Orbán Viktor fenti kijelentése liberális körökben. Kormánypárti és ellenzéki politikusok vitatkoztak a család fogalmáról, helyéről, értékéről és megítéléséről.


A Liberális Magyarországért Alapítvány rendezvényén részt vett a Fidesz, az MSZP, a Jobbik, a KDNP, az LMP, a PM és a Liberálisok képviselője. A beszélgetés során érintették a család és a házasság jogi definícióját, a demográfiai helyzetet, a gyerekszegénységet, a meddőséget, a szülést és az abortuszt, a nők munkaerőpiaci helyzetét és a családtámogatási rendszert.
Bősz Anett, a Liberálisok ügyvivője a vita felvezetőjében elmondta, a rendezvény apropóját a miniszterelnök egy portugál lapnak adott interjúja adta. Véleménye szerint Orbán Viktor nyilatkozata kirekesztő volt az élettársakkal, az elváltakkal, az egy gyereket vállalókkal és a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer (LMBTQ) közösség tagjaival szemben.

A miniszterelnök azt mondta: “úgy véljük, hogy egy nemzet alapja a család, és ezt védeni kell. Világossá tesszük azt, hogy csak egy férfi és egy nő házasodhat össze és alapíthat családot.” Ha egy ember egy másikkal él együtt és nem akarnak gyerekeket, akkor nem ápolja a több ezer éves magyar hagyományt, amelynek értelmében a férfi és a nő házasodik – fogalmazott a lapinterjúban Orbán Viktor.

Bősz Anett szerint a család szeretetközösség, aminek tagjai egymás mellett döntöttek. Kitért arra is, hogy az államnak kellene beavatkozni a nők kedvezőbb munkaerőpiaci helyzete érdekében, és azért, hogy könnyebb legyen visszamenniük dolgozni szülés után. Szél Bernadett, az LMP társelnöke kifejtette, a párt szerint akkor lesz erős az ország, ha minden állampolgár úgy élhet, ahogy akar, és nem alázzák meg azért, amilyen utat választott. Azt mondta, a család önmagában vett érték, aminek fogalmát a legszélesebb kontextusban kell értelmezni. Arról is beszélt, hogy jobban kellene támogatni a lombikbébiprogramokat, erőteljesebben kellene ösztönözni az apákat, hogy ők is maradjanak otthon a gyerekkel, valamint tenni kellene annak érdekében, hogy a szülés ne legyen sokak számára traumatikus élmény.

Dúró Dóra (Jobbik), a parlament kulturális bizottságának elnöke egyetértett azzal, hogy erőteljesebben kellene támogatni a lombikbébiprogramokat. Közölte, a Jobbik szerint Magyarország legnagyobb problémája a népességfogyás, ennek oka azonban nem az, hogy a fiatalok nem szeretnének gyereket, hiszen a terveik között még több mint két gyerek szerepel. Azt kell tehát kideríteni, miért nem születnek meg a kívánt gyerekek – tette hozzá. A Fidesz érdemének nevezte, hogy minden egyes megszülető gyereket közkincsnek tekint.

Tüttő Kata XII. kerületi MSZP-s önkormányzati képviselő szerint nem a házasságnak, hanem a gyerekeknek kellene a támogatások középpontjában állniuk. Véleménye szerint a gazdag szülőket sokkal jobban támogatják a törvények, mint a szegényeket. Elmondta, az MSZP szerint “család mindenki, aki – nemtől és gyerekszámtól függetlenül – családnak vallja magát”. Megemlítette, hogy az abortusz gyakran okoz meddőséget vagy szövődményeket a későbbi terhesség során, és ennek elkerülése érdekében engedélyezni kellene az abortusztablettát.

Hollik István KDNP-s országgyűlési képviselő idézte a családvédelmi törvényt, amely szerint családnak tekinthetők a gyermeket egyedül nevelő vagy elvált szülők, és az egyenes ági rokonok is. Azt hangsúlyozta, a biológia jelenlegi állása szerint csak egy férfi és egy nő kapcsolatából fakadhat élet, ezért az államnak ezt az együttélési formát kell támogatni, emellett azonban szeretnék megadni a családoknak a választás szabadságát, hogy mindenki magad dönthessen arról, hogyan kívánja megélni a családi szerepeket.

Révész Máriusz fideszes képviselő közölte, mindenkinek érdeke a demográfiai folyamatokon változtatni, mert ha a jelenlegi tendencia folytatódik, akkor “tragédia” lesz. Hollik Istvánhoz hasonlóan azt hangsúlyozta, nem akarják megmondani a családoknak, milyen utat válasszanak, ezért szélesre tárták a lehetőségek kapuját és bevezették többek között a diplomás gyedet, a gyed extrát, a testvérgyed-t is. Felhívta a figyelmet arra, hogy létezik bejegyzett élettársi kapcsolat, amelyre jogi szempontból ugyanaz vonatkozik, mint a házasságra, csak egyetlen kivétel van, a bejegyzett élettársak nem vehetik igénybe az első házasok adókedvezményét. Kiemelte azt is, hogy a szexuális kisebbségekre ugyanazok a törvények vonatkoznak most is, mint 2010 előtt.

Tordai Bence, a PM szóvivője elismerte, hogy valóban sokat költ a kormány családtámogatásokra, de szerinte a pénz nagy része azokhoz kerül, akik egyébként is tudnának költeni a gyereknevelésre. Véleménye szerint azért jut egyre több pénz gyermekétkeztetésre, mert radikálisan nőtt a gyerekszegénység. Úgy fogalmazott, hogy ma az elszegényedéshez vezető legbiztosabb út a gyerekvállalás.