Óriási segítség a gyed extra
Sikeres a gyed extra: csaknem 15 ezer anya dolgozott gyed vagy gyes mellet az elmúlt háromnegyed évben.
Sikeres a gyed extra: csaknem 15 ezer anya dolgozott gyed vagy gyes mellet az elmúlt háromnegyed évben.
Emlékeztettek: január 1-je óta a kisgyermekes édesanyáknak már nem kell lemondaniuk az anyasági juttatásokról, ha a gyermeknevelés mellett dolgozni is szeretnének. Korábban a gyed alatt egyáltalán nem tudtak munkát vállalni a nők, a gyes mellett pedig csupán heti 30 óránál kevesebbet – írták.
Az NGM közleményében idézte Szalai Piroskát, a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős volt miniszteri biztost, aki felhívta a figyelmet arra is, hogy szeptemberben a munkahelyvédelmi akció keretében már több mint 40 ezer ember után vettek igénybe járulékkedvezményt a gyesről vagy gyedről visszatérő szülők munkáltatói. Ez a szám 33 százalékkal több, mint a múlt év azonos időszakában – jelezte.
Szalai Piroska szerint ezek az intézkedések jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy az idei harmadik negyedévben újabb csúcsot ért el a 15-64 év közötti nők foglalkoztatása, és így már 1,9 millióan dolgoztak közülük.