Ormánság: az ország végállomása

Pálmajor Dél-Nyugat-Magyarország egyik kis falva. Ez az ország legszegényebb települése, ahol minden egyes óvodás korú gyermek hátrányos helyzetűnek számít. Sokan egyetlen általános iskolai osztályt sem végeztek el az itt lakók közül. A romák aránya egyes falvakban eléri a 100 százalékot, s vannak olyan helyek, ahol három generációra visszamenőleg nem dolgozott senki a családban. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat a Kadarkút-Nagybajomi és a Sellyei Kistérségben kezdeményezett vidékfejlesztési programot.

Az Ormánsági Program 23 települést foglal magában Kaposvártól nyugat-délnyugati irányban. A kistérségben nincs nagyváros, a falvak általában 500 fő alatti települések, de van, ahol még 200-an sem laknak. Sok helyen kiugróan magas a 14 év alatti gyermekek száma. A lakosság 7 évesnél idősebb tagjainak 65 százaléka legfeljebb általános iskolát végzett, (sokan még azt sem), a munkanélküliség az országos arány többszöröse, sok helyen az ötven százalékot is meghaladja.

Munkahelyek nincsenek, leszámítva azt a néhány mikro- és kisvállalkozást, amelyek pár embert foglalkoztatnak. Erősen jellemző a gettósodás, egyes településeken az összkomfortos lakások hiánya akár az 57 százalékot is elérheti. Minimális azoknak a szociális szolgáltatásoknak az elérhetősége, amelyek megkönnyíthetnék az itt élők életét, s csökkenthetnék a nehéz helyzetből fakadó hátrányokat.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak a két kistérségben végzett tanulmánya “végállomásként” határozza meg ezeket az aprófalvakat, hiszen oktatás, munka, emberhez méltó lakhatási körülmények és szociális ellátások nélkül ezeknek a településeknek az esélye a felzárkózásra – önerőből – gyakorlatilag egyenlő a nullával.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat számos programja megvalósult már (Jelenlét-program, Játszva megelőzni-program, Biztos kezdet gyerekház-program, adósságkezelő program, stb.) a térségben. A programok közös jellemzője, hogy a szociális munkások igyekeznek a gyerekeket-felnőtteket problémáikról beszéltetni, segíteni, rátalálni a legérzékenyebb pontokra.

A program egyik célja éppen az, hogy sikerüljön “hidat képezni” a szeparálódott csoportok között, hiszen az itt élők olyannyira elszigetelten élnek, hogy a szocializáció alapvető formái is hiányoznak.

Fontos jellemzője a MMSZ-nek, hogy a segítségnyújtást soha nem tolakodva ajánlják fel. Először a kölcsönös bizalmat igyekeznek kialakítani, s mindig megvárják, hogy a településeken élők maguktól nyíljanak meg, és vegyék, vehessék igénybe a felajánlott lehetőségeket.

A számtalan probléma közül érdemes kiemelni még a kényszerprostitúció és az uzsora jelenlétét. Mivel a családok nagy része képtelen törleszteni az uzsorakamatot, “alternatív” megoldásként választhatják, hogy 14 évesnél idősebb lányukat, lányaikat átadják az uzsorásnak, aki hétvégenként prostituáltként dolgoztatja őket. A lányok könnyen kaphatóak a feladatra, hiszen számukra a szép ruhák, a mobiltelefon, a fodrász, a műkörmös egy káprázatos világot jelent a nincstelenség után, így nincs is bennük hajlandóság arra, hogy ellenálljanak. Feljelentést nem tesznek az uzsorás ellen, egyrészt a folyamatos félelemben tartottság révén, másrészt éppen azért, mert az anyagi javak túl erős vonzerőt jelentenek számukra.

“A Máltai Szeretetszolgálat egyik nagy előnye és képessége, hogy fantasztikusan rugalmas, s a döntéshozás nagyon gyorsan történik a legkomolyabb és a leghétköznapibb ügyekben is”, mondja Bertényi Gábor az ELTE Humánökológiai Szakának fenntartható vidékfejlesztéssel foglalkozó tanára. “Ottjártunkkor megindító volt látni, mennyire elhivatottak az ott dolgozó munkatársak, miközben a közműtartozást, az egészségügyi ellátást, az alapvető szociális juttatásokat intézik – napi 20 órában. Ugyanakkor nehéz elképzelni, hogy a vidékfejlesztést, mint olyat, át lehet alakítani szociális munkává. Nagyon kevés az olyan szervezet, mint a Máltai Szeretszolgálat, amelynek erőforrásai, motivált munkatásai és szervezeti struktúrája lehetővé teszi az ilyen programoknak legalábbis kis területeken történő működtetését.”

Kérdésünkre, hogy az Ormánsági Program, mint mintaprojekt országos szinten is alkalmazható lenne-e, Bertényi úgy reagált, ezt nehezen tudja elképzelni. “Nagyon nagy súly van egy-egy emberen, és ha vele bármi történik, kiszáll, máshol kezd dolgozni, akkor akár az egész rendszer borulhat. A Játszóbusz-program például úgy működik, hogy megáll a busz a faluban, kiszáll a két Máltai Szeretetszolgálatos ember, s az első alkalommal csak játszanak velük a gyerekek, a második alkalommal már elkezdenek beszélni a nehézségekről, harmadszorra pedig elmondják, hogy prostitúcióra kényszerülnek a kislányok. A helyiek elkezdenek megbízni egy-egy szociális munkásban, s ha ő eltűnik, lecserélődik, akkor nagyon nehéz újra létrehozni a nehezen felépített, sérülékeny viszonyt.”

“Ezek az emberek hősök”, foglalta össze a kistérségben tett látogatása lényegét Bertényi Gábor, “akik markáns vidékfejlesztést próbálnak végezni, miközben pontosan látják azt a folyamatot, hogy ha nem sikerül valamilyen módon integrálni ezeket a területeket, akkor ezek az országrészek örökre “végállomások” maradnak.