Öt dolog, amit SOHA ne tegyél egy kisbabával

Akinek volt már kiskutyája, az tudja, mennyire nem szereti egy ilyen kis állat, ha egyedül hagyják őket. Ha mégis egyedül kell maradniuk szétrágnak mindent, ami az útjukba kerül, demonstrálva, mennyire szenvednek. A kisbabák is utálnak egy sor dolgot, ám ők nem tudják tönkretenni a bútorokat, hogy kimutassák, mennyire szenvednek. Nézzük, mi az, amit soha ne tegyünk egy kisbabával.

Ne hagyjuk őket figyelmen kívül!

Természetes szülés esetén az újszülöttek néhány perces korukban már készek arra, hogy kommunikáljanak szüleikkel: mozgatják a karjaikat, kis hangocskákat adnak ki. Az anyák sokszor már a születés előtt kommunikálnak a babákkal azáltal, hogy énekelnek, olvasnak, beszélnek nekik. Egyes természeti népek úgy tartják, az anya a felelős azért, hogy kisbabája minél egészségesebb lélekkel szülessen, ezért alapvetőnek tartják a születés előtti és utáni kapcsolódást anya és gyermeke között.

Ha egy babát az édesanyja mindig megerősít abban, hogy hallja, látja, figyeli őt, az pozitív hatással van a kicsi tudatára, szociális fejlődésére. Az ilyen gyerekek érzelmileg és intellektuálisan egyaránt érettek lesznek.  

Ne hagyjuk őket sírni!

Képzeljük el, nekünk milyen érzés lenne, ha fájna valamink, és segítéget kérnénk, de senki nem foglalkozna velünk. Egy babának egy még sokkal rosszabb tapasztalat, hiszen az elképesztően gyorsan fejlődő csecsemőagy mindent megjegyez és beprogramoz, jót és rosszat egyaránt.

Egy kisbaba számára az, ha sírni hagyják, felér egy kínzással. Ha azt tapasztalják, hogy nem számíthatnak az édesanyjukra, annak testi-lelki-szellemi szinten egyaránt negatív következményei lesznek.

Ne hagyjuk őket egyedül!

A babák képtelenek elviselni az egyedüllétet. Úgy vannak teremtve, hogy kizárólag akkor érzik jól magukat, ha folyamatosan (fizikailag és lelkileg egyaránt) kapcsolódhatnak az édesanyjukhoz, gondozójukhoz. Ha erre nincs módjuk, az egész életre kiható traumákat okozhat, amelyet elsősorban a félelem és a bizonytalanság táplál.

Ne hanyagoljuk a fizikai kontaktot!

A babák akkor nyugodtak és akkor érzik magukat biztonságban, ha az édesanyjuk karjaiban, ölében lehetnek. Amint megszületnek, ez számukra a legfontosabb, már csak azért is, mert a világból kapott első benyomások rendkívüli hatással bírnak. Számtalan kutatás bebizonyította már, hogy amikor a baba nem az anyukája karjaiban van, aktivizálódik a fájdalomközpont, hosszú távon hiperaktívvá válik a stressz-válaszért felelős rendszer. Már egy napi három órás szeparáció az anyától is elég stresszt okoz egy babának ahhoz, hogy az a felfokozott stressz miatt felnőttkori memóriazavart okozzon.

Ne büntessük őket!

Sajnos nagyon sok szülő bántalmazza rendszeresen kisbabáját. (Egy friss kutatás szerint az USA-ban az egyéves gyerekek egyharmadát verik.) Ha egy kisgyermeket fizikailag bántalmaznak, az hosszú távon nagyon komoly következményekkel jár:

– A baba egyre kevésbé fog bízni a gondozójában, annak szeretetében és gondoskodásában

– A baba egyre kevésbé fog bízni saját magában, hiszen azt tanulja, hogy amit ő szeretne, az nem számít. Ez teljesen alááshatja az önértékelését.

– Ha a kisgyereket azért büntetik, mert kíváncsi a világra, és időnként olyan dolgokat is meg akar nézni, ami a gondozói szerint tilos, akkor annak az lehet az eredménye, hogy a gyermek elveszti a motivációját arra, hogy bármit is megtanuljon.

– A bántalmazott kisgyermek azt is megtanulja, hogy a legjobb elnyomni saját vágyait és szándékait, mert ezzel talán csökkentheti a bántalmazások számát.

– Pszichésen a fizikai bántalmazás aktiválja a stressz-reakciót, ami a testi-lelki-szellemi jóllétre egyaránt ártalmasan hat, írja a Psychology today