Családháló

Kezdőoldal Háttér Otthontanulók: nem csak a muszájra jut idő

Otthontanulók: nem csak a muszájra jut idő

Két év próbálkozás után Éváék búcsút mondtak a közoktatásnak és úgy döntöttek, hogy szeptembertől otthontanulók lesznek a lányok. A feladatot Éva vállalta magára, a négy gyermeke és a vállalkozása mellett ezentúl a második és harmadik osztályos lányait is nap mint nap tanítja.

Írta: Gyarmati Orsolya,

Az alapötlet az volt, hogy a tananyagot a mindennapi életen keresztül fogják elsajátítani a gyerekek, nem pedig elvontan, könyvek fölött ülve. Ahol két gyerek van és nem harminc, persze megy minden, mint a karikacsapás, nem kell kivárni, míg harmincan elmesélik az élményeiket vagy kikanyarítják a betűket, idejük tehát bőven lesz – gondolta Éva. Beépítették a tananyagba például a mindennapi ebédfőzést (halmazállapot változások) vagy az okmányirodai ügyintézést is (szintén egyfajta környezetismeret óra).

Nem egy rossz elgondolás ez: ahelyett, hogy bezárják a gyerekeket egy tanterembe, hogy megtanítsák nekik a világot, Éva úgy döntött, hogy nem zárja be a lányait sehova, hanem inkább megmutatja nekik a világot.

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
Videó, amiből megérted, miért ISZONYÚ nagy probléma ez a bevándorlás Európában

Mindenképpen szakítsatok ki 30 percet az életetektől, hogy a német ZDF dokumentumfilmjét megnézzétek magyar felirattal! Annyira üt, hogy nehéz szavakba...

Close