Óvatosan a magzat korának megállapításával!

Egy nemrég megjelent francia tanulmány szerint, veszélyes lehet, ha egy magzat méretét felelőtlenül állapítják meg. 

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2014. november 07. Gyarmati Orsolya

Egy nemrég megjelent francia tanulmány szerint, veszélyes lehet, ha egy magzat méretét felelőtlenül állapítják meg. 


A nőgyógyászok a baba nemét ultrahanggal szokták megállapítani, emellett kézzel megnézik, mekkora éppen az anyaméh és a kapott adatok alapján igyekeznek megmondani, mekkora a baba, és persze azt is, mi a neme. Csakhogy, ha mindeközben kiderül, hogy a magzat “túl kicsi” ahhoz képest, amekkorának “lennie kéne”, akkor könnyen lehet, hogy császármetszéssel segítik majd világra, hogy idekint tudjanak tenni valamit azért, hogy a baba behozza a lemaradását. Csakhogy, mint tudjuk, a mesterséges beavatkozások számtalan kockázatot hordoznak.

A francia kutatóorvos, Monier és csapata 14.100 olyan baba esetét vizsgálta meg, akik a 22. hét után születtek, legalább 500 grammal.  E babák közül csupán minden ötödiknél vették észre, hogy túl kicsi a korához képest. Viszont az is elgondolkodtató, hogy azon babák között, akiket kicsinek gondoltak a várandósság során, és az édesanyjuknak is elmondták, hogy túl kicsik, ami miatt újabb és újabb vizsgálatok és beavatkozások következtek (ebbe az indított szülés is beletartozik), minden másodikról kiderült, hogy egyáltalán nem is voltak túl kicsik. Azaz: minden második orvosi vélemény tévesnek bizonyult.

Ebből az következik, hogy a valóban túl kicsi babák száma sokkal alacsonyabb mint azt az orvosok feltételezik, a félrenézések és tévedések száma viszont nagyon magas.

Ha erről a témáról szülésznőkkel, bábákkal beszélgetünk, nekik egészen más a nézőpontjuk mint az orvosoknak. Ők úgy vélik, igazából az a legfontosabb, hogy a baba fejlődéséhez elsősorban az anyának kell jól lennie és a számára legjobb módon táplálkozni – szellemi, lelki és fizikai szinten egyaránt – hogy az elősegítse a magzat egészséges fejlődésést. És itt tényleg nem csupán az egészséges ételekről van szó: a napsütés, a pozitív hozzáállás, a támogató környezet, vagy bármi, ami az anya lelkét (is) jó érzéssel tölti el, rendkívül jó hatással van a magzatra. Persze mindezt nem lehet tudományos kutatásokkal, ultrahanggal vagy centiméterrel mérni. Ám ha belegondolunk, hogy az orvosi módszer mennyire nem működik, talán el lehet gondolkodni ezen beavatkozások szükségességén, illetve a szülésznők által javasolt hozzáállás igazságtartalmán.

Forrás: sarawickham