Óvatosságra int az Országos Mentőszolgálat

Érdemes felkészíteni a gyerekeket a biztonságos közlekedésre. Idén már négy gyermek halt meg közlekedési balesetben Magyarországon.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2016. augusztus 31. Csontos Dóra

Érdemes felkészíteni a gyerekeket a biztonságos közlekedésre. Idén már négy gyermek halt meg közlekedési balesetben Magyarországon.


A mentőszolgálat arra kéri a szülőket, előre tervezzék meg az egyedül közlekedő gyerekek számára a legbiztonságosabb útvonalat. A gyerekekben még benne van a szünidei gondtalanság, fontos átbeszélni velük, hogy oda kell figyelni a közlekedésre. Beszéljék meg velük, hogy soha ne lépjenek az útra jármű vagy fa takarásából, mindig a kijelölt gyalogátkelőhelyen keljenek át az úttesten, és kizárólag zöld jelzésnél lépjenek le a járdáról.

Ha a gyerek kerékpárral jár iskolába, fontos, hogy a biciklin ott legyenek a kötelező tartozékok, és figyeljenek a láthatóságra, hiszen egyre korábban fog sötétedni. A mentők azt kérik a járművezetőktől, hogy a következő hetekben fokozottan figyeljenek a gyerekekre, segítsék őket a biztonságos közlekedésben. Idén már négy gyermek vesztette életét közlekedési balesetben Magyarországon.