Óvodai beiratkozás – ezek a lehetőségeitek

Komoly felmérés készült a hazai magánbölcsődékről, magánóvodákról és családi napközikről.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
óvoda
2014. április 29. szabo.daniel

Komoly felmérés készült a hazai magánbölcsődékről, magánóvodákról és családi napközikről.


Több száz magánóvodát és családi napközit keresett meg a Szülők Lapja Szerkesztősége, hogy még az óvodai nyílt napok és beiratkozások kezdete előtt az intézményválasztási lehetőségekről tájékozódjon. Az összeállításból az is kiderül, hogy megfelelő alternatívái lehetnek-e a családi napközik, magánóvodák, Waldorf és Montessori módszerekkel működő intézmények az állami bölcsődéknek és óvodáknak?

Eredetileg 2014. szeptember 1-től lépett volna hatályba az a rendelet, amely előírja, hogy kötelező óvodába járatni a 3 éves gyermeket. Az Országgyűlés végül úgy döntött, hogy a törvény hatályba lépését egy évvel elhalasztja, és ezt az időszakot további óvodai férőhelyek nyitására fordítja.  Az idei beiratkozásnál tehát még nem kötelező 3 évesen óvodába íratni a gyermeket, de érdemes már most utánanézni a lehetőségeknek.

Az összes férőhelyre vonatkozó legfrissebb adatok a következők:  

Bölcsődék száma: 735 bölcsőde működik –  37 871 férőhellyel
(Forrás: Szociális regiszter 2014. januári adata)
Családi napközik száma: Közel 1200 családi napközi működik
(Forrás: csanakereso.hu)
Óvodák száma:
A 2013/2014. tanévben (2013. október 1-jei állapot) az óvodák száma fenntartó csoportonként a következő:
• állami fenntartású óvodák száma: 2294
• magánóvodák száma: 477
(Forrás: EMMI)
A fenti számokból kiderül, hogy összességében van elegendő férőhely, annak csupán a területi elosztása nem kiegyenlített. A Szülők Lapja 2014. február-márciusban nagyszabású felmérést végzett magánbölcsődék/magánóvodák, illetve családi napközik körében, hogy megtudja: lehetnek-e megfelelő alternatívái a magánintézmények az állami bölcsődéknek és óvodáknak, illetve miben nyújtanak többet a magánintézmények?

A családi napközi nem ugyanaz, mint a magánóvoda
A családi napközi a családban nevelkedő gyermekek számára nyújt életkoruknak megfelelő nappali felügyeletet, gondozást, nevelést, étkeztetést és foglalkoztatást. A családi napközi rugalmasan kezeli a szülők gyermekfelügyeleti igényeit, és akár néhány órára is ott lehet hagyni megőrzésre a gyermeket, amivel nagy segítségére lehet a családoknak.
A magánóvoda – a családi napközivel ellentétben – már nem szociális, hanem köznevelési intézmény. A 3-7 éves gyerekek számára létrehozott óvodák nem csupán a napközbeni ellátást biztosítják, hanem nyomon követik a gyerekek fejlődést, szükség szerint felzárkóztatással és tehetséggondozással is foglalkoznak.

A magánbölcsődék és magánóvodák egészségtudatosabbak, mint az állami intézmények
A magánbölcsődék és magánóvodák gyakran reform- vagy biokonyháról rendelnek, az ételek rendelésénél mindenképpen kerülik az ízfokozó és színezékanyagokat, a legtöbb intézménynek nem jelent gondot az ételallergiás gyerek ellátása, külön úszás, TSMT torna, tenisz, foci, judo, sakk, néptánc és balett oktatást szerveznek, télen szánkózni, korcsolyázni és síelni viszik a kicsiket. A felmérés egyik érdekes megállapítása volt, hogy az intézmények üzemeltetői gyerekekhez gyakrabban (akár hetente) hívnak orvost.

A magánintézmények a család napirendjéhez alkalmazkodnak
A magánintézményeket leginkább az ’odafigyelés-gyengédség-családias környezet’ hívószavak jellemzik. A szolgáltatások köre sokkal szélesebb és sokrétűbb, mint az állami helyeken. A magánintézmények napirendjét és a nyitva tartását a család valós igényeihez igazítják; az ő kéréseikre és ésszerű javaslataikra gyorsabban tudnak reagálni, mert a magánszférában nincs önkormányzati fenntartó – tudható meg Szülők Lapjához beérkezett válaszokból. 

A Szülők Lapja felméréséből a további kérdésekre is választ kaphatnak:

Mennyibe kerül a magánbölcsőde/magánóvoda és családi napközi?

Montessori és Waldorf óvodák – mi a titkuk?

Miben nyújtanak többet a magánintézmények az államihoz képest?