Családháló

Kezdőoldal Háttér Parasport-történelmet írunk – Először indul magyar látássérült sportoló a téli Paralimpián

Parasport-történelmet írunk – Először indul magyar látássérült sportoló a téli Paralimpián

A nyári Olimpiákon gyakran van szó szerint a magyar sportolókon a világ szeme, hiszen mindig ott vagyunk a vízilabda, az úszás, az atlétika vagy a vívás döntőiben, és ugyanígy paralimpikon vívóinkra is méltán büszkék lehetünk. Bár a téli sportokban magas és havas hegyek híján nem vagyunk nagyhatalom, most mégis parasport-történelmet ír a Téli Paralimpián induló magyar csapat.

Németh Orsolya,

2018. március 9-én tartják a XII. Téli Paralimpia nyitóünnepségét a dél-koreai Phjongcshangban. A világ legnagyobb parasport eseményén idén három sportoló képviseli hazánkat, köztük Balogh Zsolt vak alpesi síelő és vezetője, Bocsi Bence. Most történik meg először, hogy téli Paralimpián magyar látássérült sportoló is részt vesz. A Magyar Paralimpiai csapat tagja még Lőrincz Krisztina, aki kerekesszékes sportolóként biatlonban és sífutásban áll rajthoz.

Egy kis történelem

A Paralimpiai Játékok fogyatékos emberek részvételével rendezett nemzetközi sportversenyek az Olimpiai Játékok mintájára. Az első, akkor még nem Paralimpia néven, de ahhoz hasonló szellemben rendezett verseny 1948-ban zajlott mindössze 14 kerekesszékes férfi és nő részvételével a londoni olimpiával egyidőben. A kis íjászverseny mára az Olimpiával egyenrangúnak tekinthető világeseménnyé nőtte ki magát, például a 2008-ban Pekingben rendezett Paralimpián már 148 ország 4124 sportolója vett részt.

Hivatalosan 1960-tól rendeznek világjátékokat fogyatékos sportolók részvételével, ám ekkoriban a sportversenyek elsődleges célja még a rehabilitáció volt. A fogyatékos emberek élsportja 1992-ben kapcsolódott össze az olimpiai mozgalommal. Azóta az Olimpiával azonos helyszínen, annak zárását követő harmadik héten kezdődnek a Paralimpiai Játékok, 2012. óta pedig nem csak megrendezni, hanem reklámozni is együtt kell a két sporteseményt.

Eleinte csupán mozgássérült sportolók vettek részt a fogyatékosok világjátékain, később kapcsolódtak be a látássérültek, illetve részben az értelmi fogyatékossággal élők. A siket sportolók külön olimpiai mozgalma a Siketlimpia, az értelmi fogyatékos sportolók pedig a Speciális Olimpiai Mozgalmon belül versenyeznek, bár rendszeresen jelen vannak a Paralimpián is.

A Paralimpiák előtti időkben is voltak fogyatékossággal élő élsportolók, akik ép társaikkal versengtek az Olimpiákon. 1904-ben egy műlábas tornász volt az első, de híres magyar sportolónk, Halassy Olivér is fogyatékossággal élt, egy villamos-baleset következtében egyik lábát amputálták, ennek ellenére az épek között nyert olimpiai aranyérmet a magyar vízilabda csapat tagjaként 1932-ben és 1936-ban is. A közelmúlt leghíresebb fogyatékos sportolója, aki olimpiai kvalifikációt szerzett, Oscar Pistorius volt, aki két műlábbal ért el elképesztő eredményeket az ép sprinterek között.

A Paralimpiai sportolókat fogyatékosságuk szerint kategóriákba sorolják annak érdekében, hogy hasonló képességekkel rendelkező személyek versenyezzenek egymással. Sportáganként eltérő lehet a versenyzők osztályozása, illetve vannak sportágak, melyeket kifejezetten látás- vagy mozgássérült sportolók űznek, ilyen például a csörgőlabda vagy a boccia. Az osztályozás korábban a diagnózison alapult, ma már a megmaradt képességek mértékét veszik figyelembe a sérülés keletkezési okától függetlenül.

Paralimpia vagy Paraolimpia?

A Paralimpia szót eredetileg az angol paraplegic (bénult) és az Olimpia szavak összetételével hozták létre, és csak később módosult annak értelmezése a görög para (mellett) és az Olimpia szavak összetételére, ami az Olimpiai Játékokhoz való kapcsolódást, az azzal való hasonlóságot fejezi ki. A Paralimpia kifejezést alig harminc éve, 1988-ban használták először, a fogyatékos emberek világjátékaira korábban a Bénultak Világjátékaiként vagy a Fogyatékosok Olimpiájaként hivatkoztak.

A köznyelvben elterjedt “paraolimpia” szó legendája, hogy annak használatát a Nemzetközi Olimpiai Bizottság megtiltotta arra hivatkozva, hogy a fogyatékosok sportjával összefüggésben nem engedélyezik az olimpia szó használatát. Valójában hivatalosan sose nevezték a Paralimpiát paraolimpiának.

Téli Paralimpia

Téli játékokat fogyatékos sportolók számára először 1976-ban rendeztek Svédországban, ez volt az első alkalom, amikor nem csak kerekesszékes résztvevői voltak a versenyeknek. A VI. téli Paralimpiától, azaz 1998-tól kezdve a téli Paralimpiákat a nyárihoz hasonlóan a téli Olimpia évében, az azt követő harmadik héten rendezik. Idén már a XII. Téli Paralimpiára kerül sor a dél-koreai Phjongcshangban.

A fogyatékos emberek téli világjátékai sajnálatos módon még a nyári Paralimpiáknál is kevesebb figyelmet kapnak hazánkban. Magyar paralimpikon először 2002-ben Salt Lake Cityben vett részt téli Paralimpián, ő Navratyil Sándor kerekesszékes alpesi síző volt. Ezt követően 2006-ban Torinoban és 2010-ben Vancouverben is ott voltak mozgássérült alpesi sízőink, a 2014-es szocsi Paralimpiára viszont egyáltalán nem utazott magyar sportoló.

A téli Paralimpiákon egészen a közelmúltig öt sportágban versenyezhettek a látás- és mozgássérült sportolók: alpesi és északi sízés, biatlon, jéghoki és kerekesszékes curling; a lista 2018-tól egészült ki a snowboardozással.

Síversenyzés korlátok nélkül?

Az alpesi síszámok a téli Olimpia és Paralimpia leglátványosabb és legnépszerűbb sportágai, a látás- és mozgássérült versenyzők az ép sportolókhoz hasonlóan lassú és gyors számokban egyaránt összemérik teljesítményüket. A mozgássérült sízők ülő kategóriájában kerekesszékes sportolók indulnak, akik egy síbobnak vagy monosínek nevezett eszközben ülve száguldanak a pályán, míg az álló kategóriában jellemzően végtagsérüléssel vagy hiánnyal élő sportolók küzdenek meg egymással.

A látássérült sízőket – sok más sportághoz hasonlóan – itt is három kategóriába sorolják, közös azonban ezekben, hogy minden látássérült versenyző előtt egy guide, azaz vezető halad. A B1-es, teljesen vak sportolók az alpesi sí sportágban ritkaságszámba mennek, a 2018-as téli Paralimpián a magyar Balogh Zsolt mellett mindössze egy szlovák versenyző tartozik ebbe a kategóriába. Ez viszont nem jelenti azt, hogy bármelyiküknek is garantált legalább az ezüstérem, hiszen teljesítményüket a B2-es, azaz aliglátó, valamint a B3-as, azaz gyengénlátó sportolókéval együtt értékelik egy ún. időmódosító szorzó használatával. Ezt úgy kell elképzelni, mintha az időt mérő óra lassabban ketyegne, amikor B1-es versenyző halad a pályán. Erre a módosításra azért van szükség, mivel pusztán a vezető hangját és instrukcióit követve értelemszerűen lassabban tud haladni egy vak versenyző, mint a megmaradt látását a pálya és a vezetője lekövetésében is hasznosítani képes sportoló. Ezzel együtt sem ritka, hogy a B1-es versenyzők is 60-70 kilométeres sebességgel száguldanak a lejtőkön és kerülgetik a pályát alkotó kapukat.

Zsolt vezetője, Bocsi Bence egy mikrofonon keresztül ad a rallis navigátorokéhoz hasonlóan rövid és határozott instrukciókat, melyeket Zsolt a vezető hátára erősített hangszóróból hall. A pályán való tájékozódás során nem csupán a guide által mondott szavak jelentenek számára támpontot, hanem azok hangsúlya, a hanglejtés és a hangszóróból érkező hang iránya is. A versenyző feladata, hogy a vezetője utasításait a lehető legpontosabban lekövetve haladjon ugyanazon a nyomvonalon, amit a vezetője és a pálya kijelöl számára. A guide feladata összetett, mert miközben versenytempót kell mennie a pályán, az irányítás során saját helyzetétől teljesen el kell vonatkoztatnia, vagyis nem azt kell közvetítenie, ahol éppen ő tart, hanem ami a látássérült versenyző számára következik. A látássérült versenyző és a vezető közös tevékenysége igazi csapatmunka, ami maximális összeszokottságot és kölcsönös bizalmat igényel. Ebben az esetben tehát szó szerint vehetjük, hogy Zsolt vakon bízik Bencében.

Sítáboroktól a Paralimpiáig

Zsolt vakon született, ám sose volt kérdés számára, hogy ugyanúgy élhet, mint bármely más kortársa: egyetemen tanult, dolgozik és sose szeretett sokáig egy helyben maradni. Tizenkét évesen tanult meg síelni egy svájci sítáborban, ahol már 1995-ben valóság volt az, amit Magyarországon csak majdnem húsz évvel később tapasztalhattak meg a síelni vágyó látássérültek: ott már ekkor képzett oktatók foglalkoztak a vak és gyengénlátó gyerekekkel és fiatalokkal a sípályán, az edzéseken minden tanulóra egy-egy oktató jutott. Zsolt ezután testvérével és egyetemi évfolyamtársaival járt síelni, de az évi egy-két alkalmat kevésnek találta. Számára a sízésben az élvezetet a sebesség, az adrenalin, a mozgás öröme és a friss levegő adja. Több látássérültek számára adaptált sportágat is kipróbált, végül a síelés mellett a tandemkerékpározás lett a szenvedélye.

Balogh Zsolt első magyar látássérült síversenyzőként 2011. óta méretteti meg magát a nemzetközi mezőnyben Fábián Attila edző irányításával. Bocsi Bencével 2013. óta alkotnak egy párost és szereztek 2017-ben kvalifikációt a téli Paralimpiára. A látássérült sportolók vezetői a világjátékokon ugyanolyan sportolónak számítanak, mint az általuk vezetettek, dobogós helyezés elérésekor éppúgy érmet kapnak és elismerésben részesülnek, mint a fogyatékos sportolók.

Bence is világ életében sportolt. Gyermekként megtanult síelni és kacérkodott a versenyzés gondolatával, ám ez végül nem valósult meg. A vívóteremben természetes volt számára, hogy ép társaival rendszeresen kerekesszékbe ülve együtt edzettek mozgássérült sporttársaikkal, így már kamaszként megtapasztalta az egyenlő esélyek megteremtésének fontosságát, ép és fogyatékos emberek együttműködésének természetességét. Ezek után nem kellett sokat győzködni, hogy Zsolt segítője, vezetője legyen. A pályán hatalmas koncentrációval és pontossággal irányítja a vak versenyzőt, de az edző- és versenypályán kívül is sok időt töltenek együtt, már félszavakból, hangsúlyokból is értik egymást.

Egyenlő esélyek?

A mai napig gyakran éri kritika a döntéshozókat, a médiát és a támogatókat is, amiért a Paralimpiai Játékok és a paralimpikonok még mindig nem részesülnek olyan mértékű figyelemben, támogatásban, anyagi és erkölcsi elismerésben, mint az Olimpia és az olimpikonok. Hazánkban először 2016-ban volt élő televíziós közvetítés a Paralimpiáról, az érmet nyerő paralimpikonok díjazása pedig még mindig messze elmarad az érmes olimpikonokétól. Kétségtelen ugyanakkor, hogy társadalmi érdeklődés és szemlélet terén érzékelhető a fejlődés, egyre több paralimpikonunk áll példaképként nem csak sorstársai, hanem az ép fiatalok előtt is.

A 2018-as téli Olimpiára és Paralimpiára készülő sportolók közösen tettek fogadalmat január 22-én, ami szintén a parasportolók és az őket felkészítő szakemberek növekvő elismerését jelzi. Ugyancsak a fogyatékossággal élő sportolók és segítőik elismeréseként döntött úgy az országgyűlés 2017. decemberében, hogy 2018-tól minden év február 22-én ünnepeljük a magyar parasport napját.

Zsolt teljesítménye önmagában is üzenetként szolgálhat számos látássérült vagy más fogyatékossággal élő társunknak: érdemes nagyot álmodni és el is indulni az álmaink megvalósításának útján még akkoris, ha járatlan útra lépünk. Lehet, hogy még soha senki nem mondta, hogy vakon is lehet síelni vagy mozgássérültként is képes lehet valaki maratont futni, de ettől még egyáltalán nem biztos, hogy lehetetlen. Első látássérült téli paralimpikonunk ugyanakkor a fogyatékos gyermekek és fiatalok szüleinek is üzen: nem szabad a gyermeküket félteni, mindentől megóvni, mert azzal csak az élettől, a tapasztalásoktól zárják el őt. Ezeket a gyerekeket és fiatalokat is engedni kell felfedezni és fejleszteni saját képességeiket, megfogalmazni álmaikat és céljaikat még akkor is, ha ez lehetetlennek vagy kockázatosnak tűnik.

 

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
Csak tudnám, hogyan csinálják! – a bravúros időbeosztók nyomában

Nem vagyok irigy ember. Tényleg nem lehet rám azt mondani, hogy sóvárogva nézem más boldogságát, új ruháját, szép autóját, okos...

Close