Pásztor Anna: Soha nem volt kétely bennem, hogy anya legyek, vagy kimaradjak örökre!

Pásztor Annával arról beszélgettünk, hogy van-e ideális időpont a gyerekvállalásra. Arról is kérdeztük, hogy megbánta-e, hogy 40 évesen hozta világra első gyermekét, illetve, hogy szerinte számít-e a társadalmi elvárás és a külső nyomás amikor egy ilyen fontos döntést készülünk meghozni.

Családháló: Két hete megszületett második gyermeketek Zoé, hogy telnek az éjszakák? Hogy vagytok?

Pásztor Anna: Nagyon jól vagyunk. Ajándék kisbaba. Szépen alszik. Az első kisbabával, Benjáminnal nem aludtunk semmit. Teljesen zombi állapotban voltunk. Még most is, hogy 2 és fél éves, most is felkel kétszer-háromszor éjszaka, de az elején tíznél többször… semmit nem aludtam. Zoé pedig eszik, alszik. Nagyon nagy ajándék.

CSH: 40 éves voltál, amikor megszületett az első gyermeked. Szerinted van ideális időpont a gyerekvállalásra?

PA: Szerintem ez a legbelsőnk ügye. Semmi külső hatás, sem anyagiak, sem a támogatás nem szólhat bele, sem a kényszer vagy a család vagy az „így szokás” tudata abba, hogy vállaljunk gyereket. Főleg most, a XXI-dik században, amikor kihúzódtak az emberek feladatainak határai. Az, hogy mi a nő kötelessége, hogy mi a férfi kötelessége, hogy mi egy magyar ember lehetősége a világban. Minden kinyílt. Nagyon felgyorsult az élet. Mindenkinek szinte majdnem minden elérhető. Szerintem a XXI-dik század, a gyors álmoknak a korszaka. Ha az ember mégis meg tudja élni természetesen és figyelni tud a belső hangjára a belső irányításra, akkor bármit el lehet érni. 5 gyerekes anyukaként is lehet valaki világsztár, és apukaként is kiélheti magát a művészetekben és otthon is. Szerintem itt nincsenek kötelező körök.

fotó: dfoto.hu

CSH: Ezek szerint úgy véled, nincs a szó legszorosabb értelmében véve megfelelő időpont a gyerekvállalásra.

PA: Nagyon rossz útra tévedt, aki matematikailag próbálja kiszámítani, hogy mi a megfelelő időpont vagy helyzet a gyerekvállalásra. Sokkal bonyolultabb a természet. Sokkal érdekesebb. A belső kapitányra kell hallgatni, senki másra.

CSH: Mi lehet az oka annak, hogy kitolódik a gyerekvállalási kedv? A létbizonytalanság? A párkapcsolati bizonytalanságok vagy hormonális okai lehetnek?

PA: Ez egy nagyon bonyolult kérdés. Van erre egy teóriám. Hatalmas változásban vannak a dolgok a férfi-nő szerepekkel kapcsolatban. Nagy szélsőségeket élünk meg. A gyerekvállalásra kiélezve: ha van egy férfi, akinek egy karrierista nő lesz a társa, és a férfi szeretne egy klasszikus értelemben vett családi életet élni és nem tud, mert a nőnek teljesen másfelé húz a szíve: úgy érzi, az ő életébe nem fér bele a hivatástudat és az, hogy emellett gyereke legyen. Így nagyon nehéz egy kapcsolatban a férfinek és a nőnek is. A nők eddig szerintem, ha volt egy missziójuk, hitvallásuk egy cél, amit el akarnak érni akkor úgy mérték fel, hogy lehetetlen mellette a családot összetartani.

fotó:dfoto.hu

CSH: Szerinted ez megváltozik?

PA: Nagy örömmel látom, hogy ez változóban van. Millió és millió verzió létezik, hogy működjön mind a kettő. Lehessen valaki anya is, lehessen valaki világmegváltó is. Az emberek egymás társai akarnak lenni. A világ dolgaiban, és a család dolgaiban összekapaszkodnak a párok. Azt látom, hogy amikor ez feltárul egy nő, vagy egy férfi elé annak a lehetősége, hogy a tágabb családdal, a barátokkal együtt összekapaszkodhatnak, és egymást segítik, akkor szárnyal a nő is.

CSH: Szerinted a nők nem akarnak fiatalon szülni, a fenti indokok miatt, és amikor rádöbbennek, hogy mégis, akkor már bőven 35 fölött vannak?

PA: Nem veszett el a nőkből a szülni akarás, a családalapítás. Ez óriási nagy tévedés. Csak felébredt bennük a hivatástudat, és ha ezt tudják ezt a kettőt egyeztetni és biztonságban érzik magukat, akkor az a statisztika, hogy sokkal többet szülnek azok a nők, akik közben a saját hivatásukat is megélik és ilyenkor már megoldott a családi boldogság is.

CSH: Mennyire változtál meg azzal, hogy anya lettél? Mennyire tudtad a szakmádat összeegyeztetni a gyerekekkel? Féltél?

PA: Hormonális szinten soha nem foglalkoztatott a családalapítás. Nem taszított, én soha nem mondtam azt, hogy nem lesz, csak nem kezdett el korán foglalkoztatni. Attól féltem, mivel alapvetően férfias gondolkodású vagyok és mindig fiúkkal, férfiakkal voltam körülvéve, hogy vajon jól reagálok-e majd a gyerekekre. Nehogy valami defekt legyen, vagy kiderüljön, hogy rossz anya vagyok, vagy alkalmatlan. Bennem ez egy lelki gondolat volt, hogy vajon szeretnék anya lenni, vagy kimaradjak ebből örökre. Akkor belül egy hang határozottan azt mondta, hogy a világért se maradjak ki. Akkor tulajdonképpen egy féltudatos belső hang azt mondta: belevágunk.

fotó:dfoto.hu

CSH: A szakmádban, a hétköznapi életedben, hogy élted meg a változást? A környezeted, hogy fogadta az anyává válásodat?

PA: Elképesztő, hogy a babákkal együtt mennyire kinyíltak a kapuk a szakmámban is. Úgy a színek, úgy az árnyalatok, úgy a zenei világ, mint a szövegírás és a lehetőségek tárháza. Kialakítottam magam körül egy olyan helyzetet, amit én bármikor képlékenyen változtatni tudok. Szépen hajlítottam arra, amerre görbült. Rengeteg ősi módszerhez nyúltam vissza, mint például amikor a nők együtt dolgoztak a hátukon a gyerekkel vagy ment az ekhós szekér és vitték a pulyákat magukkal. Mindezeket alapul véve nagyon szépen lehet megszervezni és megélni a dolgokat.

CSH: Úgy érzed fiatalon is hasonlóan kialvatlan életed volt, ugyanúgy, mint most?

PA: Pontosan. Ha valaki például egyetemre jár a munka mellett, akkor ugyanez az élethelyzet: nincs alvás, ha két vasat ütünk egyszerre, az megviseli az embert. Emlékszem, hogy az egyetemen nulla óra alvással mentem vizsgázni, aztán még koncertre, majd színi tanodába. A vállalás, a nehézség leküzdésével hatalmas jutalmak kerülnek az ember életébe és nekem személy szerint nagyon kiteljesítette az életemet a baba, most két babával pedig, egészen fantasztikus. Egy hetes Zoé, de azt mondanám, hogy könnyebb kettővel, mint eggyel. Köszönhetően a családomnak és kedvesemnek. Mintha egy mini mennyországban élnék.

fotó:dfoto.hu

CSH: Van segítséged a gyerekek mellett? Párod? A rokonok vagy barátok?

PA: Nagyon jó a kapcsolatom a kedvesem édesanyjával és édesapjával, a baráti körünk is nagyon erős, támogató. A Párom építőmérnök volt, sokszor külföldön dolgozott. Most váltott és velünk van Főállású Édesapaként, hogy minél többször, nyugalomban, egymással és a gyerekekkel is együtt tudjunk lenni. Nekem a „munkám” a zenélés, nem is kényszer. Inkább jutalom. Mindig úgy egyensúlyozunk, hogy semmi olyan dolgot ne csináljunk, ami elveszi egymástól és a családtól az erőt, csak olyan dolgokat csinálunk, ami épít. Engem a zene nagyon- és a zene körüli dolgok is építenek, és olyan energiát adnak, amit haza tudok hozni a családba, itthon pedig csak támogatást kapok.

CSH: Szerinted, ha 20 évesen váltál volna édesanyává felkészült lettél volna a felelősségre vagy most teljesen másként éled meg?

PA: Egyáltalán nem vagyok kiegyensúlyozott. Nagyon szélsőségesen élek meg dolgokat. Mindig is így éltem. Huszonévesen és most is. Fel voltam készülve az első baba után, hogy milyen hektikusak lesznek az első idők, most azért van ilyen boldogság körülöttem, mert egyszerűen olyan mintha valaki megsimogatná a fejem, és felmentést adna egy olyan helyzetből, mint régen a kémia óra volt…

CSH: Benjivel nehezebb volt?

PA: Nehezebb volt, akkor alig aludtam. Most ezt tényleg úgy élem, meg, hogy te jó ég, köszönöm szépen, nem rokkanunk bele. Fel voltam készülve, de mindig is nagyon-nagyon szélsőségesen éltem meg az anyaságot. Főleg amikor először berobbant az életembe, annyira más volt minden.

CSH: Te keresed is a szélsőséges élethelyzeteket vagy egyszerűen csak belülről ezt hozod?

PA: Egy ember, egy író, de szerintem bármilyen ember számára a szélsőségek azok óriási nagy adományok. Ha valakinek a vonata csak teljesen egyenes pályán zakatol, az egy idő után nagyon unalmas tud lenni. Ha hegyeket meg völgyeket jár meg, és szakadékok fölött megy, az az igazán érdekes élet szerintem. Hogy mi lett volna, ha huszonévesen szülök, nem tudom. Nem így alakult az életem. Nyilván ugyanilyen szélsőséges lett volna.

fotó: Kleb Attila (www.klebattila.com)

CSH: A környezetedben, a barátaid között vannak, akik fiatalon szültek?

PA: Igen, és azt hallom barátaimtól, hogy akik nagyon korán lesznek szülők, 20 évesen vagy előtte, azoknál nem merül föl, hogy mekkora nagy különbség van az eddig eltelt élete és a mostani élete között, hiszen nincs egy olyan kialakult élete, amihez ragaszkodna. A kamaszkor, a tanulás után rögtön anyák lettek, ez csak egy következő feladat az életükben. Nekik így könnyebb is egy kicsit. Természetesnek veszik. Egyrészt nem koncentrálnak annyira rá, nem félnek tőle és nem olyan nagy a váltás.

CSH: Harminc, negyven évesen már nehezebben lehet kilépni a megszokott életmenetből?

PA: Egy harminc, negyven éves embernek kialakult életritmusa, kapcsolatrendszere, szokásrendszere van, egy gyerek fenekestül felforgat mindent és ez nagyon sokszor ijesztő is lehet, amikor az ember nem tudja, hogy most hogyan tovább hogy lesz, ez most örökre így marad? Vajon hogyan fogom egyeztetni mindazzal, amiben eddig hittem?

CSH: Mekkora volt a Ti életetekben a váltás, a fordulat amit Benji születése hozott?

PA: Ez nagyon ijesztő elsőre, de amikor eltelik az első két hét, de inkább az első hat hónap, és akkor úgy érzed, hogy még tapogatózol. A harmadik hónap végén éreztem, hogy talán sikerülhet nekem is ezt csinálni, lehet, hogy nekem is menni fog. Fél év végén már láttam a fényt az alagút végén. Ekkor már embernek éreztem magam és nőként újra magamra találtam és büszkén toltam a babakocsit. Az első év végén pedig már, amikor elkezd kommunikálni a kicsi, és kisember lesz, akkor érez rá igazán az ember az ízére az anyaságnak és kezd kinyílni ez a végtelen szeretet és másfél-két éves korra kiteljesedik szerintem. Nálunk legalábbis ez volt, és megnyugszik az ember, hogy abszolút beleilleszthető az életbe az anyaság, és minden más szálat szépen föl tud venni az ember, és folytatni tudja az életet. A második babánál már tudja az ember, hogy miken fog keresztülmenni és nem fél. Ilyenkor az van, hogy jaj, ez a szakasz van, tudattal tudja, és sokkal jobban meg is tudja élni a pillanatot, mint először.