Pelenkázó a férfimosdóban? Törvénybe foglalt tény!

Amerika számos területen újító ország. Most abban dobbantottak, hogy törvénybe foglalták, a férfi mosdókat fel kell szerelni pelenkázóval.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2016. október 12. Vajda Boglárka

Amerika számos területen újító ország. Most abban dobbantottak, hogy törvénybe foglalták, a férfi mosdókat fel kell szerelni pelenkázóval.


A “minden helyzetben hozzáférhető mosdók” nevű jogszabály, amelyet angol nevének kezdőbetűi alapján csak BABIES törvénynek neveznek, David N Cicilline kongresszusi képviselő javaslatából született.

Az apák egyre inkább játszanak gyakorlati szerepet a gyereknevelésben, sőt 1965 óta háromszorosára emelkedett a férfiak gyermekgondozási aránya, mégis a nők még mindig hajlamosabbak ellátni a nem fizető munkákat, mint a gyereknevelés és a házimunka.

Egyre több bizonyíték van arra, hogy az egyneműek házassága segítheti megváltoztatni azt a berögzült gondolkodást, hogy a nőnek a konyhában a helye vagy maximum a gyerekek mellett. Azoknak a gyerekeknek, akiknek két anyukájuk vagy épp két apukájuk van, kevésbé van merev elképzelésük arról, hogy mit jelent férfinek és nőnek lenni.

Nekünk a szerkesztőségben nagyon tetszik ez a megoldás. Hiszen ma már egyre több édesapa vigyázz hosszabban csemetéjére. Nincs annál tehetetlenebb érzés egy férfi számára (úgy hallottuk) amikor egy kakis (sic!) pelenkát képtelen út közben kicserélni.

Arról meg inkább ne beszéljünk, hogy hosszú távon a pelenkából áradó zamatos illat milyen idegállapothoz vezethet az erősebbik nemnél.

forrás: romper.com