Puskázni bocsánatos bűn. Egyáltalán bűn?

Tegye fel a kezét, aki úgy járta végig az iskoláit, hogy soha, egyetlenegyszer sem puskázott! 

Most pedig tegye le az, aki csak azért nem csalt, mert félt a lebukás következményeitől, vagy „még ahhoz is hülye volt”.  Ha véletlenül maradtak még fent kezek, nos, ezek gazdái lesznek azok, akik vagy tudatosan, erkölcsi megfontolásból döntöttek így, vagy egyszerűen csak úgy érezték, hogy nem helyes jogtalan előnyhöz jutni, és a puskázással szerzett ötös semmit sem ér. Valószínűleg nincsenek túl sokan.

Nem akarunk olyan nagy szavakat használni, mint „a társadalom morális állapota”, de mégiscsak tükrözi a néplelket, hogy itt még hónapokig maradhatott köztársasági elnök az, akiről bebizonyosodott, hogy csalással szerezte a doktori címét. 

Az iskolai puskázás gyerekcsínynek számít. Előfordul persze, hogy valami enyhe következménye is van a lebukásnak, mondjuk egyes lesz a dolgozat, vagy valami hasonló büntetést talál ki a kimondottan vonalasnak tartott tanár, de a nyilvános megszégyenüléstől, az erkölcsi megsemmisüléstől, esetleg kirúgástól senkinek sem kell tartania „csak” puskázásért.

Van nálunk olyan diplomás, aki soha, egyetlen vizsgán nem “rántott”? Olyan, akinek nem ismerős az, hogy az első, önzetlen vizsgázó két tételt húz, a továbbiak meg cserélgetik? Akinek nincs ismerőse, aki helyett más ment be vizsgázni, szigorlatozni, nyelvvizsgázni? Ugye mindenki tud olyanról, aki pénzért íratta a diplomamunkáját? Van olyan ember, aki nem hallott még “láncszavazásról”? Mennyi szó, mennyi jelenség ugyanarra.