Remény a meddő katolikus pároknak

A meddő párok számára az elmúlt 30 évben a mesterséges megtermékenyítés (IVF) adta meg egy gyermek születésének lehetőségét. A katolikus egyház azonban sosem értett egyet ezzel az eljárással.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2015. március 18. Gyarmati Orsolya

A meddő párok számára az elmúlt 30 évben a mesterséges megtermékenyítés (IVF) adta meg egy gyermek születésének lehetőségét. A katolikus egyház azonban sosem értett egyet ezzel az eljárással.


Az IVF során számos embrió pusztul el, hiszen csak a legéletképesebbnek ítélteket ültetik be az anyaméhbe. Éppen ezért nagyon sok meddő, katolikus pár gondolja úgy, hogy az IVF-en kívül semmilyen más módszer nem létezik számukra, pedig ez nem így van.

Létezik ugyanis egy hely Amerikában, jelesül a Nebraszka állam-béli Omahában, ami azt állítja, az IVF nem az egyetlen „varázslatos” beavatkozás, amely során meddő pároknak gyermeke születhet. A VI. Pál Pápa Humán Reprodukció Tanulmányozásának Intézetét ezért hozták létre.  

Dr. Kristina Pakiz, az intézet egyik nőgyógyásza szerint az IVF-beavatkozásoknak csupán 30 százaléka sikeres és jelentősen növeli  annak a kockázatát, hogy a terhességek során problémák jelennek meg, illetve, hogy a születendő babáknál valamilyen rendellenesség alakul ki.  Az IVF-eljárások során hat embrió közül öt elpusztul. Ráadásul az IVF nem a meddőség alapokát igyekszik megkeresni, csupán orvosi módszerrel segít teherbe esni.

Dr. Karla Polaschek, a bettendorfi Women’s Choice Center pro-life igazgatója szerint nagyon sok orvos abszolút tudatában van az alternatív lehetőségeknek és procedúráknak, de sokan szkeptikusak, vagy nem tudják, pontosan hogyan is lehet az IVF-en kívüli lehetőségeket a gyakorlatban alkalmazni. Ráadásul az IVF igencsak jól profitáló üzletág, amely során az embrió sok esetben árucikké degradálódik, amely újabb erkölcsi kérdéseket vet fel, különösen a katolikus körökben.

Az alternatív megoldások között az egyik a természetes családtervezés (NFP) módszere, amely során a termékenységi ciklus változásainak napról napra történő rögzítése megkönnyíti a meddőség okának megtalálását és kezelését. Beth Budelie NPF-oktató, a davenporti Szent Pál apostol templom lelkésze szerint a tapasztalat azt mutatja, hogy sok meddőnek gondolt párnál az NFP-módszer elsajátítása után 6 hónapon belül megfogan a baba.  

Azon nők esetében, akik nem ovulálnak vagy más problémájuk van, amelyet nem lehet az NFP-módszerrel megállapítani vagy megoldani, az ultrahangos vizsgálatok, illetve a hormontesztek nyújthatják annak a lehetőségét, hogy a meddő pároknak végül természetes úton foganjon gyermekük.

Dr. Polaschek azt is hozzátette: vannak olyan párok, akiken valóban nem tudnak segíteni, aminek gyakran egy, a termékenységre is kiható egészségügyi probléma, vagy az életkor az oka. Ez egyébként az IVF-eljárások esetében is igaz: a 42 évnél idősebb nők esetében a mesterséges megtermékenyítés csupán az esetek 5 százalékában eredményes.

Dr. Polaschek azt javasolja a katolikus meddő párok számára, hogy keressenek olyan módszereket, amelyek az egyház számára elfogadhatóak. Még ha a nőgyógyász nem is életpárti, akkor is meg lehet őt kérdezni az alternatív módszerekről