Rendelj netről pótnagyit!

Messze lakik a nagymama? Vagy még aktívan dolgozik? Mit tehetünk, ha szeretnénk, hogy gyermekünkre gondoskodó, meséket olvasó, kedves idős hölgy vigyázna? Keressünk pótnagyit!

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2014. augusztus 03. Gyarmati Orsolya

Messze lakik a nagymama? Vagy még aktívan dolgozik? Mit tehetünk, ha szeretnénk, hogy gyermekünkre gondoskodó, meséket olvasó, kedves idős hölgy vigyázna? Keressünk pótnagyit!


Én nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hiszen anyukámmal és anyósommal is egy kerületben lakunk, egymástól 2-3 kilométer távolságra. Mivel mindketten nyugdíjasak, ha bármilyen elintéznivaló adódik, rögtön telefonálhatok, pár perc alatt, hipp-hopp nálam is teremnek. Tudom, hogy ez kiváltságos helyzet, de a baráti körömben számos példát látok a nagyipótlásra.

Kedves ismerősből pótnagyi

Orsit az óvodából ismerem, gyermekeink ugyanabba a csoportba járnak. Orsinak a szülei korán meghaltak, és miután elvált a legnagyobb gondja az volt, hogyan oldja meg a gyermekei felügyeletét, amikor ő épp orvosi ügyeletben van. Volt ugyan egy remek bébiszittere, de ő inkább a jó fej nővér szerepét töltötte be a családban. Sokáig törte a fejét, mit is tehetne, míg az élet tálcán kínálta a megoldást. A házban lakó nyugdíjas pedagógus Zsuzsa nénivel már többször beszélgettek egy-egy véletlen találkozás alkalmával.Egyszer pedig Orsi elpanaszolta a bánatát Zsuzsa néninek, aki rögtön felajánlotta a segítségét. Neki nincsenek még unokái, rengeteg szabadideje van, és szívesen vigyáz a gyermekekre, még a leckéjüket is szívesen kikérdezi. Ráadásul pénzt sem fogad el, mint mondja azért, mert neki is feltöltődést okoz a gyermekekkel eltöltött pár óra. Így Zsuzsa néni az elmúlt két évben szinte családtag lett Orsiéknál, ha színházba mennek, vagy kirándulást szerveznek, mindig viszik magukkal a pótnagyijukat is. Orsi azt mondja, hogy Zsuzsa néni szerint rengeteg hozzá hasonló nyugdíjas korú nő lenne nyitott hasonló dologra, de valahogy nem találnak egymásra a kereső felek. Pedig sokszor a megoldás tényleg az orrunk előtt hever, akár a való életben, akár a virtuális világban.