Romlott tanár, most megfizetsz!

Etikai kódexszel és etikai bizottságokkal érné el a kormány azt, hogy a tanárok mintaszerűen viselkedjenek az iskolában. A szöveget még nem dolgozták ki, de Hoffmann Rózsa örülne, ha az általa korábban összeállított szabályokat követnék a pedagógusok. A megkérdezett tanárok nem tiltakoznak egy ilyen szabálygyűjtemény ellen, bár tartanak attól, hogy az igazán fontos etikai dilemmáknál nem segíti majd őket a dokumentum, és félő, hogy apróságokért jelentik majd fel egymást.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2013. június 19. Gyarmati Orsolya

Etikai kódexszel és etikai bizottságokkal érné el a kormány azt, hogy a tanárok mintaszerűen viselkedjenek az iskolában. A szöveget még nem dolgozták ki, de Hoffmann Rózsa örülne, ha az általa korábban összeállított szabályokat követnék a pedagógusok. A megkérdezett tanárok nem tiltakoznak egy ilyen szabálygyűjtemény ellen, bár tartanak attól, hogy az igazán fontos etikai dilemmáknál nem segíti majd őket a dokumentum, és félő, hogy apróságokért jelentik majd fel egymást.


Egy budapesti angoltanárnő felszabadultan sétálgatott a lakótelepen egy kellemes szombat délutánon. Az egyik padnál fiatal srácok verődtek össze, dohányoztak, és a tanárnő észrevette, hogy egyik kilencedikes tanítványa is jókedvűen szívja velük a cigarettát.

“Nem tudtam, mennyire tartozik rám az, hogy szabadidejében mit csinál. Etikátlan vagyok, ha nem szólok oda, vagy nem köpöm be a gyereket a szülőnél?” – kérdezte a tanárnő, amikor elmesélte ezt a történetét, amely nemrég nagy dilemma elé állította. A tanárnő végül nem ment oda a 15 éves gyerekhez, és később sem hozta elő a témát az iskolában. A fiú osztályfőnökének azonban jelezte, hogy az egyik diákját cigarettázni látta.